Kisvirág

 photo kisvirag5_zps2bcad3b7.gif

zenedoboz

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: emlékek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: emlékek. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 26., szombat

Levél a mennyországba 2.



Drága Édes!

Mostanában többször eszembe jutsz, nem csak az ünnepek kapcsán.
Tudod, hogy hosszú ideje betegállományban vagyok, s tudod, hogy tengernyi könnyem hullt már. Sokszor felteszem magamnak a kérdést, hogy te hogy tudtad, emelt fővel viselni a betegségeid. Amikor nálunk laktál, akkor nap mint nap láttam. Igaz 4 órában dolgoztam, akkor nem láttalak, csak izgultam érted.
Ezeket átbeszéltük sokszor, s te mondtad, hogy lehet úgyis sírni, hogy befelé. Vagy akkor, amikor más nem látja, nem hallja. Az utolsó évedben már én is hallottam drága Édesanyám. Nagyon sajnáltam, hogy amit tenni tudtam az nem volt elég. 
Most már nem teszek magamnak szemrehányást, mert tudom és érzem, hogy a szeretetünk, s főleg a kis dédunokád szeretete, meghosszabbította a boldog napjaid. S bár nagyon beteg voltál, de a huncut, nevetős éned is elő-elő jött.
Igyekszem én is, hogy túltegyem magam a betegségen. De vannak napok, amikor semmi nem jó és egy merő fájdalom vagyok. Legszívesebben beleüvölteném a világba a fájdalmamat, de nincs semmi értelme. Ha lenne, még a szomszédok sem érdekelnének. Azt gondolom, hogy sokan üvöltenénk akkor.
Ami nagyon bosszant, hogy nem látok javulást. Nem mindig siránkozom én sem, s azokon a napokon örülök és büszke is vagyok magamra. Mint tegnap, amikor elvégeztem pár dolgot. Ugyanez mára már nem jellemző, de reményeim szerint, a pozitív napjaim vannak többségben. Erről Mackómat kellene megkérdezni.
Édesanya, szeretlek és szeretni foglak örökké. Gondolataimban ott vagy, s ott vagy a mozdulataimban, néha a viselkedésben is. Sajnos, a negatív vonatkozásban - családtagjaim szerint. Ami nekem nagyon nem tetszik, de egyre kevesebbet emlegetnek így. Bevallom, nagyon rosszul érint.
Annyi mindent jó lenne veled megosztani, de te is tudod, hogy sosem voltam nagy levélíró. Bizonyíték erre a 2010. március 8-án írt blogom, az ötvenentúlon.


Mindig csodáltalak benneteket, ÖregKeresztivel, a tesóddal olyan szépen leveleztetek. Őrzöm néhány leveletek. Jó olvasni soraitokat és újra élni azokat a régvolt pillanatokat.

Holnap Anna névnap van. A Te neved napja, amit már csak a szívünkben ünnepelünk meg. Fényképed mellett mécsest gyújtok és szeretettel emlékezem rád, s a veled töltött szép és rossz napokra is. Köszönöm, hogy emlékezhetek.

Drága Annám, Édesanyám

Drága Annám,
Édesanyám,
igyekszem úgy élni,
hogy büszke lehess rám.

Régebben hangzottak el e szavak,
mely nagyon is igaz.

Mindig jó példakép voltál,
magadból rengeteget adtál.
Mindezt szívvel-lélekkel tetted,
ezt diktálta minden sejted.

Most, hogy felnőttem,
csak most értem igazán,
hogy mindez érettem volt,
drága Édesanyám.

Haj, ezt már csak úgy hallod,
hogy lehajolsz hozzám,
s én füledbe súgom,
hogy hiányzol nagyon.

Tudod mi hiányzik a legjobban?
Az ölelésed.
S hogy mindent elmondhattam néked.
Volt, hogy nem szóltál csak meghallgattál,
vagy éppen tanácsot osztottál.
S volt, hogy megborzoltad a fejemet,
Ne légy már buta te, gyerek!

Az évek múlnak, s jönnek újak.
Mondjunk búcsút a búnak.
Körforgás az egész élet,
ebben az idő sosem téved.

Drága Annám,
Édesanyám,
még mindig vigyázol reám.

Csiszi Monor - 2014-07-25

2012. május 16., szerda

ÁLMODJ VELEM



Álmodni hívlak most: gyere, jöjj velem;
csak hunyd le két szemed, és fogd meg két kezem.
Rugaszkodj el bátran – lelked könnyű pihe,
s vágyad elég erős, hogy bárhová elvigye.

Múlt emlékeihez… Nem kell már, hogy fájjon;
vagy jövő reményihez, hol kétség sose bántson.
Nincsen mitől félned: álom ez, csak álom:
minden, mi körülvesz, szépségből szőtt bársony.

Álmodni hívlak, mert én is álmodom;
szállok képzeletből kovácsolt szárnyakon,
míg az otthonérzés fel nem támad bennem,
vidáman harsogva: ilyennek kell lennem!

Álom ez, csak álom… A tied, az enyém;
ölelő karjait hívón tárja felém,
míg káprázat fényében tündökölve ragyog.
Gyere, álmodj velem… Mert a tiéd vagyok. 

Kalina

2011. január 24., hétfő

Kell egy jó barát...



V-Tech : Kell egy jóbarát - dalszöveg
szövegíró : Kecskés/Fábián/Lala


Egy hűvös téli szél talán
Elfújja bánatom s magányom messze száll
a múltat visszahozhatnám, de kár lenne
Jól tudom, így elfelejtem hát-
Néha mindent itt hagynék,
Nem szólnék senkinek, csak halkan eltűnnék.
De úgyis visszafordulnék,
Mert van néhány jó barát akik visszavárnak
még.
Mindig kell egy jó barát
Rám figyel és tartja is szavát
Ki jóban-rosszban mellém áll
Mert ennyi még nekem is jár.
Elkerülhet minden jó
Rosszul eshet néhány szó
Ezért kell egy jó barát!
Ha senki sincs már ott veled
Csak hívnod kell én ott leszek
Engem mindig megtalálsz...
Ha eltalál egy szó
jobb ha elfelejted
Ha bármi bánt
Te mindig számíthatsz rám!
Mennyi régi szép emlék
Közös álmok és száz titok
Mely összetart már rég
Volt már baj és száz veszély
Mind csak próbálták porba zúzni
Mit féltve őrzünk még.
Már megtanultam miért szép
ami közös bennünk mitől véd?
Látod nincs háború és nincsen vér
A barátság mindennél többet ér.
Ha elfáradnék,
Vagy rossz úton járnék és eltévednék
Csak szólj rám, mert hidd el hogy rád még
Hallgatnék, bármikor - ohohohoh!


2010. június 1., kedd

Születésnap, mely örök....




Édesanyácskám.... szeretted ha így szólítalak.


2010. május 31.

Hadd szóljon a kedvenc nótád, hisz énekelni is szerettél.
Ma töltenéd be a 79. életéved. Hivatalosan csak holnap, mert amikor születettél vasárnap volt és a hivatalban elírták a dátumot. Lelkedben is örök fiatal voltál mindig. Még a legvégén is, amikor már nem volt erőd és nagyon beteg voltál, akkor is. Jobb napokon meg-megcsillant szemedben a pajkosság, az örök gyermek.
Ettől is volt olyan jó kapcsolatod a gyerekekkel, a fiatalokkal. Örömpillanatok sokaságát őrzöm. Csodálatos érzés jár át, ahogy  az emlékek garmadája elborít. Lelki szemeim előtt, - mint egy kivetítő vásznon peregnek -, ahogy játszol az unokáiddal és a dédunokáddal. Mindig jól megértettétek egymást és a gyerekeim is szerettek nálad, veled lenni. S ennek én határtalanul örülök, s arra gondolok, hogy ennél csodálatosabb ajándékot nem is kaphattam, kaphattunk.

Látod, még most is te ajándékozol minket.

Újabb nem lévén, egy régebbi versem kerül most ide. Amikor megkaptad örültél neki.
Most már ez is emlékeim tárházát gyarapítja.

szivek - ezüstös

Születésnapra

Beléptél a 45.-ik évedbe,
Kívánom, boldogság költözzön szívedbe.
Tudom, szenvedsz belül,
de figyelj!
a borúra fény derül.
Próbálj felejteni,
s ha ez teljesen nem is sikerül,
Meglátod, életed ege kiderül.

Most már térjünk a lényegre,
Ezt jól vésd az eszedbe.

Sok-sok boldogságot,
Jó egészséget,
S egy JÓ SZÍV érdemrendet!

/Csiszi - 1975. 05. 31./

szivek - ezüstös


2009. november 1., vasárnap

Elhunyt szeretteimre emlékezem




Számomra ti sosem lesztek halottak
Szívembe vésődött nevetek
S mint égen a csillagok ragyognak
Mindig látlak titeket.
Hiányotok végtelenül örök.
Szememből könny csöpög
lelkemen keresztül dübörög,
Kiabál a szívem, de hiába
Féltő s óvó kezetek nem ölel át.

/Csiszi - 2009-10-31/


Mécseseket gyújtottam érettük. Ez nem csak ezekben a napokban történik. Amikor idegesebbnek érzem  magam  és elmenekülök a napi problémák elől, mintegy vigasztalásképpen, megygyújtok egy mécsest. Miközben hallgatom a saját szívverésem, megnyugszom. Mintha óvnának. Ilyen gondolatok mostanában súrúbben előjönnek. Ülök és elmélkedem és visszagondolok az együtt töltött szép vagy éppen humoros történésre. Szemeimből patakzik a könny, a megkönnyebbülés  elérkezik s a könnyfátyolon keresztül, már megcsillan a fény.
Örülök, hogy megélhettem azokat a boldog pillanatokat, amikor még éltek és testi mivoltukban is ölelhettem, puszilhattam, őket és  nevethettem velük. S a szomorúságom mellett ott van az is, hogy jó emlékezés, mert felszárítja a könnyeket és megnyugvást hoz.

Szeretettel gondolok rájuk:

Édesre, aki a világon a legek legje, hisz ő az Édesanyám. Mindig tudott mondani valamit, amitől jobb lett a kedvem, jobban bíztam magamban. Hiányzik az ölelése, dolgos, ráncos keze simogatása, s a hangja, amint mondja: édes kislányom.
Nagymamámra, akivel csudajókat nyaraltunk.
Apukámra az édes mostohára, aki féltőn és szeretettel nevelt.
Papókára, aki csodálatos após, pótapa volt és fantasztikus nagyapa.
ÖregKeresztiékre, akiket messze sodort az élet.
Nagyókára, a virtuális barátra, akit szívembe zártam és személyesen is megismertem.

Sorolhatnám még a kedves ismerősöket, akik az évtizedek folyamán eltávoztak mellőlem. Sajnos egyre többen lesznek.



Ne álljatok zokogva síromnál, nem vagyok ott.
De ott vagyok az ezer szélben, mi fú.
Én vagyok a gyémántcsillogás a havon.
Én vagyok a Napfény az érett gabonán.
Én vagyok a szelíd őszi eső.
Amikor felébreszt a reggeli zsivaj,
ott vagyok minden hangban Veletek,
A csendesen köröző madár szavában, de én
vagyok a csillag is, mely rátok süt az éjszakában.
Ne álljatok hát zokogva síromnál, nem vagyok ott.
Nem haltam meg...nincs is halál.

/ismeretlen szerző/
 

 
A szeretetben nincs felejtés. Ezért megrendítő, ha elveszíted azt, akit szerettél: a halál olyasmit kér tőled, ami lehetetlen - hogy felejtsd el, akivel egy vagy. Soha senki sem tudta ezt megtenni, vagy ha igen, nem szeretett igazán.
/Müller Péter/
 

 
Emlékezés

A pókhálóra harmat esett:
bús unalmamra egy könnycsepp ma este.
A hold az égen párt keresett,
a széles égen hasztalan kereste!
Már elhallgattak a madarak,
annál hangosabban szóltak a tücskök.
És szinte láttam a fény alatt
ellengni a világot, mint a füstöt.
A fényen valami átfutott,
bársonyok kápráztak előttem.
A hangod is eszembe jutott,
mely elszállt az örök időkben.

/Babits Mihály/




Végrendelet

Fáradtságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak.
Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek.
Sok sötét titkom rábízom a szélre,
Semmit se várva és semmit se kérve.
Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:
Kétségeim az örvényekbe szórom.
A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek.

/Reményik Sándor/








2009. október 21., szerda

Emlékek

A neten találtam ezt a verset, sajnos a szerző nem volt megjelölve.
Viszont nagyon szívembe markolt, mert elmodja mi kavarog bennem, pedig Édes már csak a mindennapi gondolataimban van velem. Már csak a fényképét ölelhetem.

Olyan borzasztó, nemcsak az érzés, de a tudat is, hogy soha nem hallom szavait, nevetését vagy akár mérgelődését. Hogy soha többé nem mondja nekem, hogy édes kislányom, egyetlen gyerekem. S hogy soha többé nem mondja, nagyon szeretlek.
Egész életemben mindig gondos anya és barátnőm volt nekem. Szegéykémnek sokat kellett ápolnia engem, mert nagyon beteges gyermek voltam. Közel sem tudtam visszadni neki, mindazt a féltő gondoskodást és szeretetet, amit szavaival és tetteivel bizonyított. Olyan csodálatos volt hozzábújni.

2008. március 8-án pihent meg örökre, hosszú-súlyos betegségek után.
Még mindig nem tudtam kiűzni magamból a kétséget, hogy mindent, tényleg mindent megtettem érte? Eszembe jut a vitánk, mely pont az előtte levő héten történt. Nem volt nagy, de mégiscsak vita volt. Családom mondja nekem, hogy ne gondoljak bele olyan dolgokat a történésbe, ami nem is volt jelen. S mégis mardos a lelkiismeret, hogy megadtam-e neki mindent.

Néha nagyon árvának érzem magam. S ezt nem űzheti el senki és semmi. Csak én tudom palástolni, de megszüntetni soha.

Photobucket

ANYA, ÖLELJ ÁT!

Vegyél a karodba és ölelj át!
Dúdold fülembe altatódalom,
hogy ne halljam a szívem ritmusát,
amint dübörög a mellkasomon!

Úgy félek, Anya! De itt vagy velem,
s hiába kúszik torkomra a félsz,
mert eltörpül a rettegés bennem,
ha átölelsz, és csendesen mesélsz.

Míg alszom, arcomra csókot lehelsz,
ha fázom, takaróm féltőn hozod.
Éhemre, szomjamra folyton ügyelsz,
s felvidít mindig drága mosolyod.

Nézd! Tenyeredbe teszem a kezem,
ujjaid bilincse fonja körül!
Tiédhez igazítom a léptem,
bár tudom, sosem hagynál egyedül.

Anya, hagy súgjam meg a titkomat!
Nincsen, aki drágább volna nálad!
Ezért hallod annyit a hangomat,
s ezért kiáltok mindig utánad.

Figyelj, Anya! Hajolj le egy picit!
Csak átölelem csöppet a nyakad,
arcodra csenek egy nedves puszit,
s tiédhez szorítom az arcomat.

Ha nagy leszek, majd én altatlak el
esténként dallal és szép mesékkel.
Szívemnek akkor is drága leszel,
ha sok mindenre már nem emlékszel.

Én fogom akkor majd a kezembe
pergamenbőrű, ráncos kezed,
és csókolom féltőn a homlokod,
mert végtelenül hálás leszek.

De most kérlek, ölelj még magadhoz,
súgd a fülembe a kedvenc mesém!
Had simítsam arcom az arcodhoz,
és mondhassam el, hogy köszönöm, én!

2009. szeptember 12., szombat

"...Élt egyszer egy életvidám,
dalos ajkú nótás leány,
kár volt érte kár volt."






Jákó Vera, Édesanyám egyik kedvenc nótaénekese volt.
Édes életvidám volt és szeretett énekelni is. s nemcsak szeretett, de tudott is. Mindig elhalkult a zsivaly a társaságban, ha szomorú nótát énekelt, de tudott vidámat is.


Amikor egyre betegebb lett  beszélgettünk, arról is hogyan legyen a temetése, s mit szeretne "hallani". Jákó Vera: Ne szídjatok soha engem című nótája különösen a szívéhez nőtt.


Sajnos ezt a kérését nem tudtam teljesíteni, mert akkor nem találtam se kazettát se lemezt amin meglett volna ez a szám. Sőt a gyerekeim sem tudták megszerezni. Érdekes mert később a holmija rendezgetése közben, amikor pakoltuk össze a lakást a költözésnél, ráleltem egy kazettára és bár recsegett, ropogott de hallani lehetett. Drága Anya, valamiért nem akarta, hogy előbb találjam meg vagy csak én voltam ügyetlen.
Itt van mellettem a fényképe Édesnek, s ha másképp nem is, de rajtam keresztül hallgatja
Egy hírlevélből értesültem, hogy új pps fájlokat töltöttek fel, s közte van Jákó Vera is.
Sajnos még nem tudom a módját, hogyan tehetném számotokra is hallhatóvá, láthatóvá. Ez egy pps, mely zenedoboz formájában készült. Több Jákó Vera nótával.
Azt hiszem beillesztem ide az oldal linkjét s akkor a többit is megnézhetitek, meghallgathatjátok.

S íme a nóta és a szövege. Hallgassátok szeretettel.

Ne szidjatok soha engem, én a szidást nem érdemlem,
nem tudok más lenni.
Mert akinek a szíve fáj hajnalban is mulatni jár,
nem lesz abból semmi.
Szeretem a cigányzenét az italból sosem elég,
rohanok a végső sötét elmúlás elébe.
Éjszakáról éjszakára azt húzatom a csárdában,
vége van már vége.
Akkor sirassatok engem, majd amikor a szívemben,
nem szólnak már a nóták.
oly kopár lesz, oly kietlen, mint egy sivár őszi kertben,
a hervadó rózsák.
Hadd menjek én feledőbe, vigyetek a temetőbe,
véssétek egy szürke kőbe ezt a sekély pár sort
Élt egyszer egy életvidám, dalos ajkú nótás leány,
kár volt érte kár volt.

Flag map

Flag Counter