Kisvirág

 photo kisvirag5_zps2bcad3b7.gif

zenedoboz

2009. november 1., vasárnap

Elhunyt szeretteimre emlékezem




Számomra ti sosem lesztek halottak
Szívembe vésődött nevetek
S mint égen a csillagok ragyognak
Mindig látlak titeket.
Hiányotok végtelenül örök.
Szememből könny csöpög
lelkemen keresztül dübörög,
Kiabál a szívem, de hiába
Féltő s óvó kezetek nem ölel át.

/Csiszi - 2009-10-31/


Mécseseket gyújtottam érettük. Ez nem csak ezekben a napokban történik. Amikor idegesebbnek érzem  magam  és elmenekülök a napi problémák elől, mintegy vigasztalásképpen, megygyújtok egy mécsest. Miközben hallgatom a saját szívverésem, megnyugszom. Mintha óvnának. Ilyen gondolatok mostanában súrúbben előjönnek. Ülök és elmélkedem és visszagondolok az együtt töltött szép vagy éppen humoros történésre. Szemeimből patakzik a könny, a megkönnyebbülés  elérkezik s a könnyfátyolon keresztül, már megcsillan a fény.
Örülök, hogy megélhettem azokat a boldog pillanatokat, amikor még éltek és testi mivoltukban is ölelhettem, puszilhattam, őket és  nevethettem velük. S a szomorúságom mellett ott van az is, hogy jó emlékezés, mert felszárítja a könnyeket és megnyugvást hoz.

Szeretettel gondolok rájuk:

Édesre, aki a világon a legek legje, hisz ő az Édesanyám. Mindig tudott mondani valamit, amitől jobb lett a kedvem, jobban bíztam magamban. Hiányzik az ölelése, dolgos, ráncos keze simogatása, s a hangja, amint mondja: édes kislányom.
Nagymamámra, akivel csudajókat nyaraltunk.
Apukámra az édes mostohára, aki féltőn és szeretettel nevelt.
Papókára, aki csodálatos após, pótapa volt és fantasztikus nagyapa.
ÖregKeresztiékre, akiket messze sodort az élet.
Nagyókára, a virtuális barátra, akit szívembe zártam és személyesen is megismertem.

Sorolhatnám még a kedves ismerősöket, akik az évtizedek folyamán eltávoztak mellőlem. Sajnos egyre többen lesznek.



Ne álljatok zokogva síromnál, nem vagyok ott.
De ott vagyok az ezer szélben, mi fú.
Én vagyok a gyémántcsillogás a havon.
Én vagyok a Napfény az érett gabonán.
Én vagyok a szelíd őszi eső.
Amikor felébreszt a reggeli zsivaj,
ott vagyok minden hangban Veletek,
A csendesen köröző madár szavában, de én
vagyok a csillag is, mely rátok süt az éjszakában.
Ne álljatok hát zokogva síromnál, nem vagyok ott.
Nem haltam meg...nincs is halál.

/ismeretlen szerző/
 

 
A szeretetben nincs felejtés. Ezért megrendítő, ha elveszíted azt, akit szerettél: a halál olyasmit kér tőled, ami lehetetlen - hogy felejtsd el, akivel egy vagy. Soha senki sem tudta ezt megtenni, vagy ha igen, nem szeretett igazán.
/Müller Péter/
 

 
Emlékezés

A pókhálóra harmat esett:
bús unalmamra egy könnycsepp ma este.
A hold az égen párt keresett,
a széles égen hasztalan kereste!
Már elhallgattak a madarak,
annál hangosabban szóltak a tücskök.
És szinte láttam a fény alatt
ellengni a világot, mint a füstöt.
A fényen valami átfutott,
bársonyok kápráztak előttem.
A hangod is eszembe jutott,
mely elszállt az örök időkben.

/Babits Mihály/




Végrendelet

Fáradtságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak.
Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek.
Sok sötét titkom rábízom a szélre,
Semmit se várva és semmit se kérve.
Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:
Kétségeim az örvényekbe szórom.
A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek.

/Reményik Sándor/








Nincsenek megjegyzések:

Flag map

Flag Counter