Egy ünnep margójára

2013. március 15.

Nemzeti dal

Talpra magyar, hí a haza!

Itt az idő, most vagy soha!

Rabok legyünk, vagy szabadok?

Ez a kérdés, válasszatok! -

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,

Kárhozottak ősapáink,

Kik szabadon éltek-haltak,

Szolgaföldben nem nyughatnak.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,

Ki most, ha kell, halni nem mer,

Kinek drágább rongy élete,

Mint a haza becsülete.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,

Jobban ékesíti a kart,

És mi mégis láncot hordunk!

Ide veled, régi kardunk!

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,

Méltó régi nagy híréhez;

Mit rákentek a századok,

Lemossuk a gyalázatot!

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,

Unokáink leborulnak,

És áldó imádság mellett

Mondják el szent neveinket.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Petőfi Sándor

Pest, 1848. március 13.

2012. március 15.

Szeretetről versben

Szeretet

A szeretet halkan, csendben osztogatja magát,
nem halljuk, csak érezzük ki nem mondott szavát.
Adja magát szülők által, érkezik baráttal,
szerelemmé változik egy igaz, tiszta vággyal.
Adhatja mindenki, megkaphatja bárki,
nem is kell érte nagy dolgot csinálni.
Elég az, ha hűségesen magunkba fogadjuk,
és amikor úgy érezzük, máris továbbadjuk.
Nem féltékeny, nem kérkedik,
csendes, alázatos,
ez, ami a szeretetben olyan csodálatos.
Kerüli az erőszakot, hisz a békességben,
nincs is nála fontosabb társ.
Egy nagy betegségben,nem pirula,
nem orvosság gyógyít meg sebeket,
többet ér mindennél a tiszta, hű szeretet.
Pedig ,,ő" csak halkan,
csendben osztogatja magát.....

Soós Gábor
 

JÓ HA TUDOD

Jó, ha tudod, hogy van még dolog,
van még érzés, van megértés,
mi nem nyújtott még kezet neked,
de távolról int és az értés,
mint síneken, lebegő vasakon
suhanó, szikár zakatolás,
úgy száguld: behálóz mindent,
mi igényli ezt a behálózást.

Jó, ha tudod, hogy isten nem félt
s az angyalok itt élnek köztünk;
hogy bármikor mondhatod: győztem,
s néha mondhatod, hogy győztünk;
hogy nem hiába - még ha nincs is
értelme: nem értelmetlen.
Mert összefut a végtelenben
minden tetted, minden tettem.

Jó, ha tudod, nem vagy egyedül,
csak néha a szavak magadra hagynak;
s létezik minden, mi nem létezik
- mit egy szóval semminek mondnak;
hogy a fáj, a félsz, a szeretet
egy perc alatt megkerüli a Földet,
mielőtt visszatér beléd, hogy
néma boldogan sirassa a csöndet.

Soós Gábor

Csodák csodája

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítanám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillagmécsem ki tudja, meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rám ragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz!

Várnai Zseni