Napindítónak

Mikor azt hinnéd a történet már a végéhez ért,

új dallam kezdődik el,

egeret a macskára bízni könnyelműség,

bársonymancs rút karmot rejt,

na de fenn a nap lát téged,

vigyorog és óvja a lépted,

és ha bárki megkarmolna,

húzz már el, de fogd poénnak fel!

Refr.:

Hogyha lezuhog a jégeső, s jól fejbe ver, hát szteppelj vele,

és mikor egy százkilós a lábadra lép ne kékülj bele,

ha pofon üt a fém liftajtó, mikor a jó rég nem jó,

mikor az ág is csak húz, mikor a dal már csak blues,

ha nevetni tudsz, a bajból kijutsz,

tiéd a nagyvilág, hidd csak el!

Ez, ami kell! Óóóó, ez ami kell!

Mikor reggel ébreszt a vekker és a kukás,

képzeld, hogy zöld réten jársz,

mikor sírba kergetne már a sok ugatás,

hidd azt hogy, felhőkön szállsz, hisz

visz a szél és fentről látod,

a tetőkön száz jóbarátod,

noha néha fúj és nyávog, de nem tép szét a macskanemzetség!

Refr.:

Hogyha lezuhog a jégeső, s jól fejbe ver, hát szteppelj vele,

és mikor egy százkilós a lábadra lép ne kékülj bele,

ha pofon üt a fém liftajtó, mikor a jó rég nem jó,

mikor az ág is csak húz, mikor a dal már csak blues,

ha röhögni tudsz, a bajból kijutsz,

tiéd a nagyvilág, hidd csak el!

Ez, ami kell!

Ha pofon üt a fém liftajtó, mikor a jó rég nem jó,

hisz a macska s egér, amíg él együtt él,

hát ez itt a lényeg, hogy lásd meg a szépet (szépet),

s jó lesz itt élned (élned),

hidd el! Ez, ami kell! Ez, ami kell!

Magam alatt...

Nincs kedvem, a munka is alig megy.
Leginkább az csinálnám, amit majd az alábbi képen láttok.

http://elim.freeblog.hu/tags/munka/

... de azt sem bánnám, ha összeragadna pár nap és aludnék, nem tudva semmit a külvilágról. Begubóznék és kipihenném magamat.

1)
Most nem vagyok magam, nem vagyok magamnál
Az agyam zsibbad, éppen, hogy vegetál.
Csak nézek ki bután a fejemből
Ez a nyomasztó érzés meggyötör.
Hiába kék az ég, hiába süt rám a nap
Hiába látok mosolygó arcokat.
Hiába énekelnek most nekem a madarak,
Azt hiszem ma megmaradok magam alatt.
Üres a fejem, a lelkem árva,
Egy nehéz súly húz vissza a magányba
És hatalmába kerít engem a bánat
Teljesen felemészt az önsajnálat.
Nincs tervem, nincs célom, nincs jövőképem
Egyre kevésbé izgat a létem.
Még magamnál vagyok, kínoz a tudat,
És fogva tart a világvége hangulat.

Refr.:
Remélem, más lesz mikor felkelek holnap
Bár fejemben a gondolatok még zakatolnak
Nem áll meg az idő, megint elmúlt egy nap,
Ma még ma van, de holnap már tegnap.
Remélem, más lesz mikor felkelek holnap
Bár fejemben a gondolatok még zakatolnak
Nem áll meg az idő, megint elmúlt egy nap,
Ma még ma van, de holnap már tegnap.

2)
Néha napján a magány különös hangulatban talál
De csak a felszín ilyen sivár, belül még van szivárvány
Van az a pár röpke óra, és már nem beszélünk róla
A depresszió elszáll, a lélek megrontója
Távol áll már, másra száll tán,
És holnap arra emlékszem, hogy tegnap kábán
Itt feküdtem árván,
És befelé nézve csak rosszat láttam
A pozitív látásmódra hiába fókuszáltam
Csak rontott a helyzeten, és visszafelé sült el
Tudatalatti vihar söpört mindent el.
Most is ez van itt bennem, a pusztulás a testben
De remélem, hogy nem lesz már, ha felkeltem.

Remélem, hogy más lesz ...

Ha a csend beszélni tudna...

Ha a csend beszélni tudna

Négymilliárd hangon szólna

Mindarról, mi bennünk rejtve él

Vágydal szólna száz szólamra

Minden gondolat dobolna

Millió szó összefolyna

Ezer nyelven kavarogna

S a világnak nem lenne titka

na na na na na na...

Ha zene nélkül volna dallam

Egy soha meg nem szólalt dalban

Megtudnád, hogy mit is akartam.

A csend minden nyelven hallgat

Szóra még sosem bírták

Azt hiszem, hogy ezt még te sem tudnád

De több van, mit szemed láthat

De több van, mit füled hall

S van akinek a csend szavak nélkül

Van akinek a csend szavak nélkül is vall

Ha a csend beszélni tudna

Hol nevetne hol meg sírna

Fekete is fehér volna talán

Vallomások, látomások

Víziók és hazugságok

Érzések és kívánságok

Megtörnének, széttörnének

Tükörfalán a beszédnek

na na na na...

Hétköznapok

CSAK NÉHÁNY ÓRA KELL

A hétköznapok rohanásában,

Legyen számodra néhány óra,

Mikor szívedet betakarja, 

A béke puha, álomtakarója.

Hunyd be a szemed, és pihenj meg,

Hallgasd, ahogy a csend mesél,

S amit szeretettel, szívből adnak, 

Elfogadni azt soha ne félj.

Tanuld meg: lehet ébren álmodni,

Fényeset, szépet, ezer csodát. 

Hagyd, hogy kihulló könnyed lemossa,

Fájdalmas múlt útjának porát.

Életünk sokszínű tarka függöny,

Sötét a bú, s az öröm fehér.

Az ember, mert így van megteremtve, 

Ösztönösen is folyton remél.

Nem is tudjuk tán, de mindig várunk,

Sokszor talán csak néhány szóra.

Barátra, szívre, egy kis mosolyra, 

Hogy jusson ránk is néhány óra.

Nem gyenge az, aki mer szeretni,

S választ sok kérdésre nem keres.

Szemünkkel nem látjuk, mi a fontos, 

A lényeghez a szívünk vezet.

Farkas Éva

Emlékkönyvbe....

Mit írjak e parányi lapra?

Hogy emlékezz majd rám!

Hogyha nincs nevem szívedbe vésve,

Úgyis hiába mondanám.

Addig még sok víz lefolyik a Dunán,

Míg rájössz; minden egy emlék csupán.

Ezek olyan értékesek, mint a szemed világa;

Ne engedd hát, hogy feledés boruljon rája!

Ha majd egyszer évek múltán

Legszebb vágyad teljesül

Ifjú lelked a múlt idők

Szép emlékén elmerül.

Vedd kezedbe-e kis könyvet

Mint szeretet zálogát

S meglátod eléd varázsolja

Az ifjúság szép korát.

Előtted a küzdés, előtted a pálya,

Az erőtlen csügged, az erős megállja.

És tudod: az erő micsoda? - Akarat,

Mely előbb vagy utóbb,de borostyánt arat.

Arany János

A lány élete egy robogó vonat

vezetője egy fiú,

váltója a szerelem,

vészjelzője a mama.

Figyelj jól a vészjelzőre,

haladj óvatosan a váltókon,

hogy a vonat biztos állomásra jusson.

Aki ezt az emlékkönyvet ellopja,

szöges deszkán csússzon le a pokolba.

Evezz az élet tengerén,

Meg ne állj a bánat szigetén,

Legyen erőd tovább evezni,

És a boldogság szigetén

Kikötni.

Ha majd sok idő múlva

Olvasod e könyvet

És a múltnak emlékére

Hullajtasz egy-egy könnyet

Csendüljön fel szívedből

Egy szép régi móka

Boldog idő, szép gyermekkor

Jőjj vissza egy szóra.

Egy hosszú álom az élet

Kívánom álmodjál szépet

Legyen életed tengere az örömnek

Rajta csak kis sziget a bú,

Melyet a habok elnyelnek.

Az emlék olyan virág

Mely nem hervad el soha,

Melyet féreg nem rág,

Vihar nem hord tova.

Gyűjtsd hát egy csokorba

Amennyit csak lehet.

S őrizd meg a többi közt

Az én emlékemet.

Most még összekötnek az iskolapadok,

most még együtt játszunk, még nem vagyunk nagyok,

de ha egyszer a mi útjaink is széjjelválnak, marad-e emléke e kis barátságnak?

Szedd tavasz virágát,

Egy csokorba össze,

Rózsát is tégy nefelecset

Egyet-egyet közbe

Tekints nnéha e csokorra

Látni fogsz a múltba

Eszedbe fog jutni

Ki e pár sort írta

Szólj, gondolj, tégy jót, s minden szó, gondolat és tett tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád.

Vörösmarty Mihály