Mikulásváró...

Télapó érkezése

Megérkeztem Télországból, 

kisgyerekek: -Jó napot! 

Tudom, nagyon vártátok már, 

hogy múljanak a napok. 

Siettem is tihozzátok 

csengős szánon, szaporán. 

Szikrát szórt a szarvas talpa, 

úgy suhant az út porán. 

Fürge lába belefáradt. 

Messzi van a mesevár. 

Túl az ezer jéghegyerdőn, 

hová sosem ér a nyár. 

Ott van az én széllel-bélelt, 

hóból épült palotám. 

A kemény fagy jégvirágot 

zúzmaráz az ablakán. 

Van egy kicsiny toronyszobám. 

Benne furcsa műszerek. 

Világhírű messzelátóm 

jég-üvegén hókeret. 

Ha én abba betekintek, 

-higgyétek el nem csoda- 

akármilyen messze laktok, 

mégis ellátok oda. 

Hol, mit láttam, nagy könyvembe 

minden este beírom. 

Megtelt könyvem sok-sok lapja, 

elfogyott a papírom. 

Tudjátok, hogy rádiómnak 

a világon párja nincs? 

Csönddel bélelt palotámban 

valóságos drága kincs. 

Ha gyermekek énekelnek, 

a szívemhez szól a dal, 

s úgy érzem, hogy nem vagyok vén, 

hanem újra fiatal. 

Tip-top, tip-top! Körbejárok 

az üveghegy tetején, 

amikor a messzeségből 

víg dalotok száll felém. 

Ha a táncban elfáradtam, 

megpödröm a bajuszom, 

bebújok a hóágyamba, 

nyújtózkodom, aluszom. 

Mikor aztán felébredek, 

ajándékot keresek 

Piros almát, aranydiót, 

fekete mák-szemeket. 

Feneketlen zsákom mélyin 

citrom-narancs is akad, 

osszátok szét gerezdenként, 

veszekedni nem szabad! 

Kedvetekért jövőre is 

teli tömöm zsákomat, 

ezer évig megtartom még 

ezt a jó szokásomat. 

Búcsúzóul daloljatok. 

Integessen kezetek. 

Hószarvasom az udvaron 

pihenhetett eleget. 

Holnap már a mesehegyről 

tekint ide Télapó! 

Küldjek erre hófelhőket? 

Örültök, ha hull a hó? 

Frissen esett pihehóban 

hó csatázni sem tilos. 

Attól lesz majd jobb az étvágy, 

s az arcotok szép piros. 

Na most rajta! Repülj szánom! 

Hószarvasom! Hopplá-hopp! 

Kisgyerekek jó étvágyat, 

mindenkinek jó napot!

/Donászy Magda/

Az ünnep eredete

Eme szép hagyomány keresztény gyökerekig nyúlik vissza. Élt ugyanis egy püspök az egyik római provinciában fekvő Myrában, aki a legenda szerint kis pénzes zacskókkal segített egy szegény emberen és annak három lányán. Történt ugyanis, hogy ez a férfi annyira szegény volt, hogy nem tudott a lányainak semmilyen hozományt adni, akik pedig emiatt nem is mehettek férjhez. Nem volt szép kilátásuk így a jövőre nézve: vagy vénkisasszonyokká válnak, vagy pedig beszippantja őket a prostitúció kegyetlen világa.

Ekkor a myrai püspök, Miklós elhatározta, hogy segít a családon, de mindezt teljes titokban. Éjszaka odalopózott a szegény ember házának ablakához, majd egy pénzzel teli erszényt helyezett el. Ezt a procedúrát megismételte három egymás utáni esztendőben, mikor is az utolsó alkalommal az édesapa kíváncsiságból kileste jótevőjének személyét. Amikor „nyakon csípte” a püspököt, meg akarta köszönni neki tettét, de Miklós csak ennyit kért tőle: ne neki, hanem Istennek köszönje meg.

Később aztán a 19. században terjedt el a december 6-ai jeles alkalom Szent Miklós története alapján az egyház által. Ekkor vált általánossá az a történet, hogy a Mikulás a szépen megtisztított cipőkbe különböző kisebb ajándékokat, édességeket, gyümölcsöket helyez el.

Személyesen is van lehetőség találkozni a piros ruhás, nagy, fehér szakállat viselő püspökkel, akit minden esetben elkísérnek a krampuszok is. A krampuszok eredetileg ördögök, akik a rossz gyerekeket ijesztgetik, fenyegetik, bizonyos esetekben pedig virgáccsal el is náspángolják.

Német nyelvterületen a Mikulás megfelelője Nikolaus. Ő nem azonos a Jézuskával (Christkind), illetve a karácsony estéjén ajándékot hozó Weihnachtsmann-nal. Az evangélikus hagyományokat őrző családokban a gyermekek nem december 6-án várják Nikolaust, hanem Szent Márton napján, november 11-én. Esetükben az úgynevezett „Pelzetmärtel” az ajándékhozó.

Angolszász körökben – elsősorban Amerikában – Santa Clausként tartják számon a pocakos idős urat, aki az Északi-sarkon él. A kicsik levélben megüzenik neki, hogy mire vágynak, ő pedig december 25-én éjszaka rénszarvasszánjával körbejárja a Földet, és minden házban ajándékokat tesz az általában kandallóra felakasztott zoknikba. Minden otthonban az asztalra kihelyezett süteménnyel és tejjel szokták várni érkezését.

Skandináviában a Mikulást Lappföldhöz csatolják, az ő elbeszéléseik szerint ott él. Finnországban a Mikulás elnevezése Joulupukki. Érdekesség, hogy az egykori Szovjetunió területén a 20. században nem létezett a Mikulás. Helyette volt viszont Gyed Moroz (magyarul Fagyapó), aki mindig újév napján ajándékozta meg a gyerekeket.

Egykor hazánkban az ünneplés falvakban és városokban egyaránt az úgynevezett „alakoskodás” volt, mely azt jelentette, hogy az emberek jelmezekbe, maskarába bújtak, és álarcot húztak (hasonlóan a farsanghoz). Ez a szokás nyugatról érkezett hozzánk, de azt pontosan nem tudjuk, hogy mikor. Körülbelül a 18. századból kerültek először elő írásos feljegyzések, melyek e program tiltásáról számolnak be. A házakhoz ugyanis nem a kedves Mikulás csengetett be, hanem egy koszos, szurkos, ijesztő, lánccal hadonászó rém, aki nemcsak jutalmazott, de büntetett is. Ennek az alaknak az eredete szintén homályos, azonban a legelterjedtebb álláspont az, hogy ez a szörnyeteg nem más, mint Odin (germán főisten) továbbélése, aki kettős személyiséggel bír. Egyrészt nagyon kedves és nagyvonalú, másrészről viszont megbüntet és megijeszt. Falun a 20. századig jelen volt a krampusz, utána viszont átvette helyét az egyértelműen jóságos Mikulás. A figurát egyre inkább Szent Miklóshoz kötötték, viszont a korábban jelentős püspöki munkája helyett inkább jótékonykodásait kezdték el emlegetni az emberek.

Ma már a Mikulás elhagyta a jótékony szerepkört is, önállósult a figura, és egyértelműen a tömegkultúra részévé, üzleti cikké vált. Az ördögfiókákat szépen lassan leválasztották mellőle, így ma már alig találkozunk az üzletekben virgáccsal vagy csokoládéból készült krampusszal.

Sokan úgy tudják, hogy a Mikulás mai piros ruhás, nagyszakállú, kövérkés megjelenését a Coca-Cola találta ki még 1931-ben, de állítólag 1928-ban már ábrázolták így őt egy korábbi magyar gyermekkönyvben, tehát mégsem az üdítőmárka találmányáról beszélhetünk. Ettől függetlenül kétségtelen, hogy a hírnevet és az elterjedést a kólagyártóknak köszönhetjük.

A két világháború között úgy hitték, hogy a Mikulás a mennyben él az angyalok, illetve a manók között, és fentről figyeli a gyerekeket. Ma már csak két helyszín lehetséges: az Északi-sark és Lappföld. A Mikulás névről kevesen tudják, hogy szlovák eredetű, méghozzá a Miklós név szlovák változata.

A Mikulás elnevezései és megfelelői különböző kultúrákban;

• Amerika és Kanada: Santa Claus

• Anglia: Father Christmas

• Baszkföld: Olentzero

• Brazília, Peru és Spanyolország: Papá Noel

• Dánia: Sinter Klaas

• Finnország: Joulu Pukki

• Franciaország: Père Noël

• Hollandia: Kerstman, Sinterklaas, röviden:Sint

• Horvátország: Sveti Nikola, Božić Bata

• Japán: Santa-szan (サンタさん)

• Kína: Sengtan Laozsen (聖誕老人, pinjin:shèngdànlǎorén )

• Lengyelország: Mikołaj

• Magyarország: Mikulás, Télapó

• Marokkó: Black Peter

• Németország: Nikolaus

• Norvégia: Julenissen

• Olaszország: Befana vagy Babbo Natale

• Oroszország: Gyed Moroz

• Románia: Moş Nicolae

• Szlovénia: Sveti Miklavž, Božiček

• Svédország: Jultomten

A csoki Mikulás önmagában egyesíti az alakot és magát az édességet. Nálunk legeslegelőször 1934-ben készítettek először ilyen figurákat. Sajnálatos módon a mai édességek többsége valódi csoki helyett alapvetően kakaós bevonómasszából áll. És ez miért terjedt el? Valószínűleg azért, mert a kakaóvajat így képesek sokkal olcsóbb növényi zsiradékkel helyettesíteni.

Forrás: http://starity.hu/magazin/22254-telapo-itt-van/#ixzz1fjXXwbKk