Ma 38 éve, - kimondani is sok -, hogy meghalt apukám, az édes mostoha. Rá és a többi szerettemre, köztük a legdrágább Édesre gondolok, igyekezve megőrizni a legjobb képet róluk.
Édesanyám temetésén hangzott el:
arra gondolj, hogy mennyi jót tett, milyen vidám és humoros volt. S valóban, csak erre szabad gondolni, mert különben megszakad a szív. Így sem könnyű, de a pozitívumokra sokkal jobb érzés emlékezni.
A közelmúltban - 2012. október 27-én - hunyt el, egy szívemnek kedves ember, Körmendi Jancsi aki humorával vidámmá varázsolta környezete életét. Jó, hogy rá is úgy tudok emlékezni, ahogy megcsillan mosolygó szeme, miközben kifogyhatatlanul ontja a vicceket.
Sajnos sokan mentek el a barátok és ismerősök közül. Rájuk is szeretettel gondolok és a mosolygós arcukat látom.
Keserédes a mosolyom, de ők sem szeretnék másképp, hogy emlékezzek. Sírni azért szabad és kell is, mert általa megkönnyebbül a lélek.
S végül az elmaradhatatlan idézetek, melyek elmondják az elmondhatatlant.
"A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog. Valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott. Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél. Ne változtass hangszíneden. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést. Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj."
Scott Henry
"Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban."
Rowling K. J.
" Ne sírj,azért mert szeretsz!
A halál nem jelent semmit,
csupán átmenet a másik oldalra.
Az maradtam,aki,vagyok,és te is önmagad vagy.
Akik egymáséi voltunk, azok vagyunk mindörökre.
Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig szoktál, ne keress új szavakat
Ne fordulj felém ünnepélyes arccal,
folytasd kacagásod, nevessünk együtt, mint mindig tettük!
Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts!
Hangozzék a nevem házunkban, ahogy mindig is hallható volt,
ne árnyékolja be távolságtartó pátosz!
Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más,
A fonalat nem vágta el semmi,
miért lennék a gondolataidon kívül....
Csak mert a szemed most nem lát engem,
nem vagyok messze, ne gondold.
Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.
Meg fogod találni a lelkemet és benne egész letisztult,
szép, gyöngéd szeretetemet.
Kérlek, légy szíves...ha lehet,töröld le könnyeidet,
és ne sírj azért, mert annyira szeretsz...."
Márai Sándor
Ne sírj...
"Ami bennem lélek, veletek megy; ott fog köztetek lenni mindig. Megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak; megtalálsz a falevélben, mikor lehull; meghallasz az esti harangszóban, mikor elenyészik; s mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled állani."
Jókai Mór
"Az emlékezés az, ami elválaszt bennünket embernek. Mi vagyunk az egyetlen faj, aki foglalkozik a múlttal. Az emlékeink hangot adnak nekünk. Tanúskodnak a múltról, hogy mások tanulhassanak belőle, hogy ünnepelhessék sikereinket, és figyelmeztetve legyenek a hibáinktól. Sokféleképpen értelmezhetjük törékeny létezésünket, sokféleképpen adhatunk neki jelentést, de az emlékeink adják meg a célját, és adnak hozzá összefüggést. Itt találhatjuk az elképzelések, félelmek, szerelmek, megbánások egyéni tárházát."
Hősök c. film
"Amikor meghal valaki, akit nagyon szerettünk, azt érezzük: számunkra megállt az élet. Az ismerősök egy percre elhallgatnak, emlékeznek az elhunytra. Néhány napig talán gondolnak az itt maradott, gyászban lévő hozzátartozóra is. Napok vagy hetek múlásával a világ elvárja, hogy úgy éljük az életünket, mintha minden rendben volna. Pedig mi tudjuk, hogy semmi sincs rendben. Hogy a mi kicsiny világunk összeomlott, és már soha semmi sem lesz olyan, mint eddig volt."
"A gyász, csakúgy mint a halál egyetemes. Tetőtől talpig bejárja az embert. Hiányzik. Az ölelése, az érintése, a hangja, a keze. A szeretete nem. Velem van és bennem. Milyen jó emlékezni! Pedig fáj, nem is akárhogyan, nagyon-nagyon."
forrás: gondola.hu, sulinet.hu
