Levél a mennyországba 2.

Drága Édes!

Mostanában többször eszembe jutsz, nem csak az ünnepek kapcsán.

Tudod, hogy hosszú ideje betegállományban vagyok, s tudod, hogy tengernyi könnyem hullt már. Sokszor felteszem magamnak a kérdést, hogy te hogy tudtad, emelt fővel viselni a betegségeid. Amikor nálunk laktál, akkor nap mint nap láttam. Igaz 4 órában dolgoztam, akkor nem láttalak, csak izgultam érted.

Ezeket átbeszéltük sokszor, s te mondtad, hogy lehet úgyis sírni, hogy befelé. Vagy akkor, amikor más nem látja, nem hallja. Az utolsó évedben már én is hallottam drága Édesanyám. Nagyon sajnáltam, hogy amit tenni tudtam az nem volt elég. 

Most már nem teszek magamnak szemrehányást, mert tudom és érzem, hogy a szeretetünk, s főleg a kis dédunokád szeretete, meghosszabbította a boldog napjaid. S bár nagyon beteg voltál, de a huncut, nevetős éned is elő-elő jött.

Igyekszem én is, hogy túltegyem magam a betegségen. De vannak napok, amikor semmi nem jó és egy merő fájdalom vagyok. Legszívesebben beleüvölteném a világba a fájdalmamat, de nincs semmi értelme. Ha lenne, még a szomszédok sem érdekelnének. Azt gondolom, hogy sokan üvöltenénk akkor.

Ami nagyon bosszant, hogy nem látok javulást. Nem mindig siránkozom én sem, s azokon a napokon örülök és büszke is vagyok magamra. Mint tegnap, amikor elvégeztem pár dolgot. Ugyanez mára már nem jellemző, de reményeim szerint, a pozitív napjaim vannak többségben. Erről Mackómat kellene megkérdezni.

Édesanya, szeretlek és szeretni foglak örökké. Gondolataimban ott vagy, s ott vagy a mozdulataimban, néha a viselkedésben is. Sajnos, a negatív vonatkozásban - családtagjaim szerint. Ami nekem nagyon nem tetszik, de egyre kevesebbet emlegetnek így. Bevallom, nagyon rosszul érint.

Annyi mindent jó lenne veled megosztani, de te is tudod, hogy sosem voltam nagy levélíró. Bizonyíték erre a 2010. március 8-án írt blogom, az ötvenentúlon.

http://www.otvenentul.hu/tarsasag/index.php/blogs/view/4897

Mindig csodáltalak benneteket, ÖregKeresztivel, a tesóddal olyan szépen leveleztetek. Őrzöm néhány leveletek. Jó olvasni soraitokat és újra élni azokat a régvolt pillanatokat.

Holnap Anna névnap van. A Te neved napja, amit már csak a szívünkben ünnepelünk meg. Fényképed mellett mécsest gyújtok és szeretettel emlékezem rád, s a veled töltött szép és rossz napokra is. Köszönöm, hogy emlékezhetek.

Drága Annám, Édesanyám

Drága Annám,

Édesanyám,

igyekszem úgy élni,

hogy büszke lehess rám.

Régebben hangzottak el e szavak,

mely nagyon is igaz.

Mindig jó példakép voltál,

magadból rengeteget adtál.

Mindezt szívvel-lélekkel tetted,

ezt diktálta minden sejted.

Most, hogy felnőttem,

csak most értem igazán,

hogy mindez érettem volt,

drága Édesanyám.

Haj, ezt már csak úgy hallod,

hogy lehajolsz hozzám,

s én füledbe súgom,

hogy hiányzol nagyon.

Tudod mi hiányzik a legjobban?

Az ölelésed.

S hogy mindent elmondhattam néked.

Volt, hogy nem szóltál csak meghallgattál,

vagy éppen tanácsot osztottál.

S volt, hogy megborzoltad a fejemet,

Ne légy már buta te, gyerek!

Az évek múlnak, s jönnek újak.

Mondjunk búcsút a búnak.

Körforgás az egész élet,

ebben az idő sosem téved.

Drága Annám,

Édesanyám,

még mindig vigyázol reám.

Csiszi Monor - 2014-07-25

Búcsú egy baráttól...

Mosolyod örökre velünk marad...

Etus



Etus kedves volt,

jó szívű ember.

Adni akart mindig,

nagy-nagy szeretettel.



A rózsák királynője,

így neveztük,

mert kedvenc virága volt,

a fórumra minden nap hozott,

képet vagy videót.



S ha jók voltunk,

kaptunk piros pontot,

szeretetét így is kimutatta,

most sem üres a zsák,

mert jól megpakolta.



Hiányzik,

hiányozni fog örökre,

feledni nem fogjuk,

mert szívünkben őrizzük.



Búcsúzom, drága Etus,

mécsest gyújtok érted.

Szememből könny csorog,

Nyugodj békében.



Csiszi – Monor 2014. június 5.

Búcsú

Itt gyújthatsz érte gyertyát Molnár Lajosné (Etus)

Elment egy barát ismét,

már nem hallom nevetését,

már nem oszt piros pontokat,

már nem készít kreatív dolgokat.

Elragadta őt a halál,

Tudom, hogy mindenkire vár,

de miért pont őt?

Ez nem igazság.

Szerető hitves és csodálatos anya,

akinek többé nem hallatszik szava.

Döbbenten állunk, s emlékezünk.

Elment tőlünk, kit nagyon szerettünk.

Őrizzük emlékét, szívünkben örökre.

Csipet barátnőnk, hallod ugye?

Itt vagy s itt leszel, mindig velünk.

Vigyázod minden léptünk.

Fenn az égbolt csodaszép kék,

Sétáltok Nagyóval, s fogod a kezét.

Mosolyogva néztek le családotokra,

és az összetartó Csipet-csapatra.

Köszönöm sorsomnak, hogy megismertelek,

Tőlem ezt már senki nem veheti el.

Velem marad örökre mosolyod,

s hallom hangodat, amikor rád gondolok.

Csiszi: Monor, 2014-04-24.

4. évfordulóra

Pistukám 

Figyeljetek emberek 

ma 4 éve született, 

az én drága Pistukám, 

kicsi fiú unokám. 

Csipet találkozó volt akkor, 

amikor szólt a telefon, 

s jött a hír, hogy 

emberesedett a család. 

Az egész csapat örült, 

mindenki felderült, 

mert a Mekiben, 

kiabálva örültem, 

így közöltem, hogy újra 

nagymama lettem. 

S ez a "szerelem" már 4 éve tart. 

Annyi szépséget adott, 

hogy mellette eltörpülnek 

azok a percek, amikor épp duzzog. 

Simítja lelkemet, 

amikor hozzám jön, 

s mondja: szeretlek nagymami. 

Vagy amikor búcsúzkodunk, 

mert indulni kell haza, 

többször is kiszalad, 

hogy nem adtam puszit mama, 

s még ez sem elég, mert ráadásként, 

jön egy nagy ölelés. 

Félig versbe szedve a gondolataimat, 

köszöntöm e kis embert. 

Most elsősorban az a lényeg. 

Hogy a gyermekkorod, 

boldogan éld meg. 

Játssz önfeledten, 

kacagj vagy nevess. 

Anyával, apával 

Szandival együtt, 

kerek e kis család. 

Akik - bizton tudom - 

mindig vigyáznak rád. 

Szeretlek aranyom, 

drága kisemberke 

köszönöm, hogy 

boldogságot 

hozol életembe. 

Itt a vége, 

de ne fuss el véle. 

hozd ide nekem, 

én majd feltekerem, 

s csomót kötök rá, 

jó nagyot. 

S ha elég volt, 

majd együtt leülünk, 

s jó nagyot nevetünk. 

Csiszi

2013. december 12. hajnalban

Anna örökké

Anna, édes Anna

Anya, édes Anya

Milyen hasonlóan csengenek a szavak.

Még akkor is, ha mára már csak vigasz.

Csak a szépre emlékezem,

amikor fogtad a két kezem,

s magyaráztál kedvesen.

Gondolatban ölellek érte,

mert valóságban már soha,

bár az élet, nem mindig mostoha.

Ezért emlékszem mosolyogva.

Szeretetem örök, akárcsak neved,

emlékek jönnek s mennek.

Megjelenik a hiányérzet is,

mely nem kímél, s mégis...

nem veheti el emlékek százát,

amikor vigasztalóan öleltél át,

a valamikori kislányt.

S ha kellett,

a felnőttet, az asszonyt.

Annám, édes Annám,

az én drága

Édesanyám.

Monor - 2013. július 26.

Öröm

Még nem is újságoltam, de ami késik, nem múlik!

A Noening oldalon február hónapban megkaptam a koronát.

Királylány lettem.

Nagy megtiszteltetés, hiszen én még annyira de annyira gyerekcipőben járok képszerkesztés terén és az oldalamat igyekszem széppé, tartalmassá varázsolni, de nálamnál szebb, tengernyi van. Köszönöm a bizalmat.

Köszönöm

Szavakba önteni szeretném,

hogy mit érzek szívemben én.

Meghatódtam, nem tagadom,

amikor megláttam,

a koronát az oldalamon.

Hol köszönjem meg?

Hova írjam?

Boldogságomat és

az örömömet,

melyet legszívesebben

belekiáltanék a világba.

Néhol sántít a versecske,

(aki írta az is)

kérlek nézd el nekem.

Szeretettel teszem.

Köszönöm a díjat és

a segítséget, amit kapok.

Örülök, hogy itt vagyok,

a szívem is ragyog.

Mosolypuszi és ölelés,

abból is sok, nem kevés.

Csiszi 2013. 02.13. 22:19

Egy születésnap margójára

Szívemnek kedves emberek társasága, akivel virtuálisan ismerkedtem meg. S a virtuálisból váltak kézzel fogható, ölelős valósággá. Október 10-én évfordulót ünnepeltünk, a 4.-et.

Közel egy hónap telt el azóta, de hiszem és vallom, hogy egy születésnapra vagy bármilyen más ünnepre, a szívből jövő jó kívánság, nem árthat.

Szeretettel adom át a csapatnak ajándékom. Köszönöm a sorsomnak, hogy megismerhettem őket.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

Születésnapi utólag 

4 éves lett a Csipet-csapat 

Elszaladt az idő 

Rózsaszínnek nevezik fórumunkat 

Ami, szerintük nem menő. 

4 évesek lettünk, 

ez nem titok. 

A fórumon összegyűlünk, 

mi a Rózsaszín-ok 

S ez elég ok, hogy 

mi legyünk a Rózsaszirmok. 

Mert 50-en túl is vidám az élet, 

vedd észre kérlek. 

A Csipet-csapat Rózsaszirmai 

Leges legelöl, álljon itt Nagyó, 

Őrangyalunk nekünk. 

A világot már fentről nézi, 

s kis csapatunkat, 

szeretettel óvja s védi. 

Ági, ceglédi 

Tündéri unoka nagymamája, 

ezernyit mesél, 

s mosolyog a szíve rája. 

Baby kesztölci, 

mosolygós nagymama, 

Övé a legifjabb, 

Csipet unoka. 

Bmari csongrádi, 

borász barátunk, 

Akinek keze által, 

sok mindent csodálunk. 

Csillag budapesti, 

és szintén nagymama. 

Neki is fontos a családja. 

Dinát ki ne hagyjam, 

ő kispestről érkezik. 

Alapítótag, krónikásunk, 

Jó szívű lénye, emberi. 

Dzsúlia fóti, 

párja a Tóni. 

Őszinte természet, 

Vidám ember, 

Pedig az élet megtépázta, 

nem is egyszer. 

Erkó a nővérünk, 

érdi a lelkem. 

Aki keveset jön, 

de nincsen ki a képből. 

Etelka Szegedről érkezett. 

Ő nincs velünk aktívan, 

csak keveset. 

Etus a jó tündér, szomódi, 

piros pontos zsákja 

mindig teli.

Pedig osztogatja bőven,

Tiszta szívvel, szeretettel 

Ugye milyen csodálatos ember?!

Évi, aranykezű mesterünk, 

Vecsésről érkezik. 

Türelme, példakép nekünk. 

Ilcsi szolnoki, 

betoppan néhanap, 

szeretettel s örömmel 

fogadja a csapat. 

Judittal, aki dorogi, 

telefonon beszélünk 

sajnos "bekrepált" 

a számítógépük. 

Léna, a Rózsaszírmok 

szíve, motorja, 

Hmvhelyi a lelköm, 

e kis csapatot, 

tyúkanyóként óvja. 

Marcsi fehér holló, 

ritka vendég nálunk. 

Tudd, te budapesti, 

mindig visszavárunk. 

Marcsó keszthelyi, 

nagy a szíve neki. 

s a csapatot, mint 

"szimpatizáns",

nagyon szereti. 

Mimó, Szegedhez közel él, 

ezért van az talán, 

hogy Budapestre, 

a találkozókra, 

nem jön ez a lány. 

Ria miskolci egyed, 

különleges ember. 

Fázni nem szeret, 

nincs kibékülve vele, 

csak a nagy meleggel. 

Roanna, Pusztaszabolcsról jön, 

sajnos csak keveset. 

Mostanában, menni is alig bír, 

vagy épp csak keveset. 

Rozálka, táncos-dalos óvónéni, 

ki ovisait nagyon szereti. 

Szilvi szintén "zenész", 

most nincsen ránk ideje. 

Lehet, hogy nem is lesz? 

Szipi, a csillagszemű, 

budapesti nagyi. 

Lelki ember, aki 

családját szeretettel terelgeti. 

Tikk-Takk, Böbe pomázi, 

Etus tündér huga. 

Igazi tűzrőlpattant, 

vidám nagymama. 

TT tiszteletbeli Csipet, 

kinek most dalol a szíve, 

mert megszületett 

az első unokája. 

Ő már biztos, hogy a 

világot rózsaszínben látja. 

Vogyo szintén szegedi, 

gyógyikás tanácsait, 

segítségét, 

az egész csapat köszöni. 

S vannak kik lemorzsolódtak, 

kicsit csapat tagok voltak. 

Fani, Kutyás, Pirkad budapesti, 

Vadgalamb ő vidéki. 

Yolanda, aki alapító tag, 

már ő sincs velünk. 

Valamiért így döntött, 

s nekünk fáj a szívünk. 

S végül Juckó, 

e sorok írója, jómagam. 

Budapestről Monorra 

robogott vonatom. 

Szívem egy darabját, 

a Csipetek őrzik, 

ezt jól tudom. 

S az aktívak legyenek, 

ha kell, pirosak, zöldek, 

vagy éppen rózsaszinek. 

Egy a lényeg, 

hogy jól érezzük magunkat, 

elmondhassuk bánatunkat. 

Örömünket, s a napi dolgainkat. 

Nekünk így kerek a világ. 

Látjátok, mily 

színesek a szirmok, 

mind-mind egy külön világ, 

de együtt szép igazán. 

Tudd, hogy rózsaszínben 

is pompázik a virág. 

S ha ezután azt érzed, 

hogy szeretnél jönni, 

nevetni és beszélgetni, 

komolyak is tudunk lenni. 

Kopogj be bátran, 

szeretettel látunk. 

Tárt karokkal vár 

a mi házunk. 

Csiszi Monor, 2012. októberében

S, hogy teljesen kerek legyen az egész, ideteszem Léna barátnőnk összeállítását is.

Emlékezés

Elhunyt szeretteimre emlékezve

Ma 38 éve, - kimondani is sok -, hogy meghalt apukám, az édes mostoha. Rá és a többi szerettemre, köztük a legdrágább Édesre gondolok, igyekezve megőrizni a legjobb képet róluk.

Édesanyám temetésén hangzott el:

arra gondolj, hogy mennyi jót tett, milyen vidám és humoros volt. S valóban, csak erre szabad gondolni, mert különben megszakad a szív. Így sem könnyű, de a pozitívumokra sokkal jobb érzés emlékezni.

Jancsi emlékére

A közelmúltban - 2012. október 27-én - hunyt el, egy szívemnek kedves ember, Körmendi Jancsi aki humorával vidámmá varázsolta környezete életét. Jó, hogy rá is úgy tudok emlékezni, ahogy megcsillan mosolygó szeme, miközben kifogyhatatlanul ontja a vicceket.

Sajnos sokan mentek el a barátok és ismerősök közül. Rájuk is szeretettel gondolok és a mosolygós arcukat látom.

Keserédes a mosolyom, de ők sem szeretnék másképp, hogy emlékezzek. Sírni azért szabad és kell is, mert általa megkönnyebbül a lélek.

S végül az elmaradhatatlan idézetek, melyek elmondják az elmondhatatlant.

"A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog. Valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott. Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél. Ne változtass hangszíneden. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést. Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj." 

Scott Henry

"Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban." 

Rowling K. J.

" Ne sírj,azért mert szeretsz!

A halál nem jelent semmit,

csupán átmenet a másik oldalra.

Az maradtam,aki,vagyok,és te is önmagad vagy.

Akik egymáséi voltunk, azok vagyunk mindörökre.

Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig szoktál, ne keress új szavakat

Ne fordulj felém ünnepélyes arccal,

folytasd kacagásod, nevessünk együtt, mint mindig tettük!

Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts!

Hangozzék a nevem házunkban, ahogy mindig is hallható volt,

ne árnyékolja be távolságtartó pátosz!

Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más,

A fonalat nem vágta el semmi,

miért lennék a gondolataidon kívül....

Csak mert a szemed most nem lát engem, 

nem vagyok messze, ne gondold.

Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.

Meg fogod találni a lelkemet és benne egész letisztult,

szép, gyöngéd szeretetemet.

Kérlek, légy szíves...ha lehet,töröld le könnyeidet,

és ne sírj azért, mert annyira szeretsz...."

Márai Sándor

Ne sírj...

"Ami bennem lélek, veletek megy; ott fog köztetek lenni mindig. Megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak; megtalálsz a falevélben, mikor lehull; meghallasz az esti harangszóban, mikor elenyészik; s mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled állani." 

Jókai Mór

"Az emlékezés az, ami elválaszt bennünket embernek. Mi vagyunk az egyetlen faj, aki foglalkozik a múlttal. Az emlékeink hangot adnak nekünk. Tanúskodnak a múltról, hogy mások tanulhassanak belőle, hogy ünnepelhessék sikereinket, és figyelmeztetve legyenek a hibáinktól. Sokféleképpen értelmezhetjük törékeny létezésünket, sokféleképpen adhatunk neki jelentést, de az emlékeink adják meg a célját, és adnak hozzá összefüggést. Itt találhatjuk az elképzelések, félelmek, szerelmek, megbánások egyéni tárházát." 

Hősök c. film

"Amikor meghal valaki, akit nagyon szerettünk, azt érezzük: számunkra megállt az élet. Az ismerősök egy percre elhallgatnak, emlékeznek az elhunytra. Néhány napig talán gondolnak az itt maradott, gyászban lévő hozzátartozóra is. Napok vagy hetek múlásával a világ elvárja, hogy úgy éljük az életünket, mintha minden rendben volna. Pedig mi tudjuk, hogy semmi sincs rendben. Hogy a mi kicsiny világunk összeomlott, és már soha semmi sem lesz olyan, mint eddig volt."

"A gyász, csakúgy mint a halál egyetemes. Tetőtől talpig bejárja az embert. Hiányzik. Az ölelése, az érintése, a hangja, a keze. A szeretete nem. Velem van és bennem. Milyen jó emlékezni! Pedig fáj, nem is akárhogyan, nagyon-nagyon."

forrás: gondola.hu, sulinet.hu

Jó éjszakát!

http://poet.hu/vers/94416

Éjjel

A Hold sugarával

beragyogja az égboltot.

Szívem melegével

kívánok szebb holnapot.

Szeretetet, békességet,

jó szót, egészséget.

Legyen türelmünk sok,

nem jó, ha hamar fogy.

Örömmel nézzünk a világba,

s reméljük, hogy nem volt hiába,

eddigi éltünk.

S míg élünk,

tovább remélünk.

Csiszi - 2010. március 3.

Egyszer volt...

Egyszer volt hol nem volt, a heted határon innen és túl megszületett egy gyermek.

Kislány, Judit Anna, ki második nevét édesanyjáról kapta.

Ez a kis gyermek sokat volt beteg, még a szeretet sem volt képes meggyógyítani.

Múltak az évek, édesanya testét-lelkét, erejét adta, hogy gyermeke jobban legyen.

Időközben a társ nélkül maradt és egyedül vívta harcát a fennmaradásért. Szerencsére egy jó testvér külhonból segítette és együtt lakott az édesanyjával. Ez valamennyire enyhítette az élet megpróbáltatásait.

S aztán, ha nem is fehér lovon, de betoppant a "királyfi", akivel összeházasodtak, s most már együtt nevelték a gyermeket. Laci király sajátjaként szerette Juditot, így Anna királynő minden téren boldog volt. De sajnos az élet nem fenékig tejfel, Anna királynő édesanyja boszorkánnyá változott és ott igyekezett megkeseríteni a boldog pár életét, ahol tudta. Ha kellett a gyermeken keresztül, aki ugyan az unokája volt, de egy jó kis intrikában ez mit sem számított.

Ez így ment nap mint nap, s végül a királyi pár és a nagymamakirálynő külön palotába költözött.

Múltak az évek és a nagymamát csak az unoka látogatta, de az élet már csak olyan, hogy haragot tartani a végletekig nem lehet, no meg Judit és nőtt-növögetett és kezdte látni az igazságot.

A kibékülés sokáig váratott magára, de eljött. Először Anna királynő, majd Laci király is elment a nagymamához. Sajnos ez a kedvező állapot nem sokáig tartott, mert először Laci király, majd a nagymama is távozott az élők sorából.

Utólag belegondolva, lehet, hogy a fentiek így intézték, hogy ne haraggal távozzanak a földi életből? Nem tudom, csak azt, hogy jó volt újra együtt.

S akkor és azután is maradtak ketten egymásnak a legdrágább Édesanya é Judit..

S nem sokkal ezután a királykisasszony is megismerte Életepárját, akivel összeházasodtak.

A legdrágább Édes, nem változott boszorkánnyá. Mindig azon volt, hogyan tud segíteni, ami néha már zavaró volt, de azt is meg tudták beszélni és úgy csinálták, hogy mindenkinek jó legyen. Voltak kisebb s nagyobb problémák, de szerencsések voltak és jól jöttek ki belőle.

Teltek-múltak az évek, az unokák is megnőttek és sajnos a legdrágább Édes beteg lett. Egyre többet került kórházba és az azt követő lábadozó időszakban, egyre többet és többet volt a gyerekeinél. Mert Ő már csak ilyen volt, a lánya mellett a vejét is nagyon szerette. Mindig úgy hívta: kisfiam vagy Karcsikám.

Több év után beleegyezett, hogy ideiglenesen odaköltözik hozzájuk. Csak azt nem szerette, hogy ahol a lánya lakott, nem volt lift, és a gyerekek a 4. emeleten laktak. Így egyre nehezebben és nehezebben közlekedett, míg végül már nem tudott lemenni és bezártnak érezte magát. Hiába ajánlották a kedves szomszédok, hogyha levegőre vágyik menjen át és üljön ki az erkélyre, nem tette.

Egyre kisebb lett és sovány, nagyon sovány. Törékeny, mint egy kis madár. De még így is néha-néha megcsillantotta fantasztikus humorát és akkor a szemei, szinte kiragyogtak az arcából.

Közben megszületett az első dédunoka is. Nagyon boldog volt s mindig mondta: Cicókám, ha te nem lennél, már én dsem

Az utolsó időkben, lánya szinte egész nap vele volt. A legdrágább Édes, önmaga árnyéka volt. Elérkezett 2008. március 8.-a, amikor ismét kórházba került és este 3/4 10-kor a gyerekeinél megszólalt a telefon. Az ügyeletes orvos közölte a felfoghatatlant, hogy a legdrágább Édes szíve megszűnt dobogni…

Anyák napja van. Ezen a napon még azok is felköszöntik az édesanyjukat, aki különben rá sem nyitja az ajtót, fel nem hívja. Szomorú, nem? Szokássá vált az ünneplés, ami nem baj, csak ne egyedül az a nap legyen kiragadva. Pláne az édesanyáknál, akik nélkül nem is lehetnénk. Ilyenkor nem csak az otthonukba látogatnak a gyermekek, hanem az otthonokba és temetőkbe is. Nem ünnepelni hanem emlékezni, még ha fáj is.

Ilyenkor mélyen belém hasít az érzés, hogy a szomorúság ellenére is micsoda szerencsés ember vagyok, mert megadatott, hogy élveztem ölelő karját, féltő szeretetét, időnként megrovó tekintetét. Volt édesanyám és gyermek lehettem, s a későbbiekben, - mely hála istennek most is tart - magam is megtapasztalhatom, ezt a felemelő, semmihez nem hasonlítható érzést. Sőt ennek a további fokozatát, a nagymamaságot.

Nem járok a temetőbe, talán ezért is kérte Édes, hogy szórásos legyen a temetése..

Mindenütt ott leszek édeslányom mondta és figyelek, úgy vigyázzatok…viccelődött nem is olyan régen.

Amikor szükségét érzem előre hozom a fényképét, előveszem, a még éltében neki készített mécses tartót, és meggyújtom a mécsest érette. S különben is mindig eszembe jut valamiért, amit mondott vagy amit csinált, azért. Nem vagyok hívő, de érzem, hogy itt van bennem, velem.

Édesanya hiányzol,

nap-mint nap gondolok rád.

De tudom, hogy jó helyen vagy

S lelked szabadon szárnyal.

Ha kérlek segíts, megteszed

Most már elhiszem neked.

S magamnak is talán,

Hogy boldog ott, ahol van

az ÉDESANYÁM.

Szerencsésnek mondhatom magam még azért is, mert van egy csodálatos anyósom, Mamóka. A legjobb anyós a világon. Tavaly ünnepeltük a 80. születésnapját. Isten éltesse sokáig jó egészségben, hogy még sok-sok éven keresztül élvezhessük társaságát és ölelhessük szeretettel.

Mamóka

a világ legjobb anyósa.

Legyél sokáig velünk,

Hogy meg legyen az örömünk.

Tudom ez kölcsönös érzés, mely nagyon jó dolog.

Boldog Anyák napját drága, ki nagymami és dédi is vagy.

Szeretünk teljes szívünkkel.

Szeretettel gondolok és mécsest gyújtok azokért, akik már csak a szívünkben, emlékeinkben élnek tovább.

Búcsú

Búcsú

Ma ez az örökmécses Tündéért ég.

Lelke most már szabadon szárnyal,

Várta őt  a kékre festett ég,

Nem volt kibékülve e világgal.

Ma ez az örökmécses Tündéért ég.

Várta őt  a kékre festett ég,

Nem volt kibékülve e világgal.

Lelke most már szabadon szárnyal.

Búcsúzik tőletek, kik szerették

Ne sírjatok

Ha, itt lesz az ideje, találkoztok.

Az örökmécses, most érte ég.

Csiszi - 2012. március 30.

Öcsinek...

Pistukám

Két éves lett már a kicsi,

Mosolygós kis emberke,

Nagy kópé bíz az Öcsi

De örömöt hoz lelkembe.

Szalad, pakol s gagyarászik,

S mindezt persze nevetve.

Cipekedik, kúszik-mászik,

Ez a kicsi emberke.

Tándi, Tándi - kiabálja,

S akit így hív, nővére,

S ha nem jön azonnal,

Méltatlankodik szegényke.

Tűz és víz e két emberke,

Szívemnek kedvesek,

Jó, hogy vagytok,

Annyi szépet s jót adtok,

lelkemnek.

Pistukám! kislegény,

ma van a Te napod.

kívánom, hogy életedben

légy mindig boldog.

Nőjj nagyra, egészségben

Szeretetben, békességben.

Játszál sokat,

nevess, kacagj!

Ezt kívánom én neked,

S nem csak én

hanem mindenki, aki szeret.

Monor, 2011-12-12.