Mostanában többször eszembe jutsz, nem csak az ünnepek kapcsán.
Tudod, hogy hosszú ideje betegállományban vagyok, s tudod, hogy tengernyi könnyem hullt már. Sokszor felteszem magamnak a kérdést, hogy te hogy tudtad, emelt fővel viselni a betegségeid. Amikor nálunk laktál, akkor nap mint nap láttam. Igaz 4 órában dolgoztam, akkor nem láttalak, csak izgultam érted.
Ezeket átbeszéltük sokszor, s te mondtad, hogy lehet úgyis sírni, hogy befelé. Vagy akkor, amikor más nem látja, nem hallja. Az utolsó évedben már én is hallottam drága Édesanyám. Nagyon sajnáltam, hogy amit tenni tudtam az nem volt elég.
Most már nem teszek magamnak szemrehányást, mert tudom és érzem, hogy a szeretetünk, s főleg a kis dédunokád szeretete, meghosszabbította a boldog napjaid. S bár nagyon beteg voltál, de a huncut, nevetős éned is elő-elő jött.
Igyekszem én is, hogy túltegyem magam a betegségen. De vannak napok, amikor semmi nem jó és egy merő fájdalom vagyok. Legszívesebben beleüvölteném a világba a fájdalmamat, de nincs semmi értelme. Ha lenne, még a szomszédok sem érdekelnének. Azt gondolom, hogy sokan üvöltenénk akkor.
Ami nagyon bosszant, hogy nem látok javulást. Nem mindig siránkozom én sem, s azokon a napokon örülök és büszke is vagyok magamra. Mint tegnap, amikor elvégeztem pár dolgot. Ugyanez mára már nem jellemző, de reményeim szerint, a pozitív napjaim vannak többségben. Erről Mackómat kellene megkérdezni.
Édesanya, szeretlek és szeretni foglak örökké. Gondolataimban ott vagy, s ott vagy a mozdulataimban, néha a viselkedésben is. Sajnos, a negatív vonatkozásban - családtagjaim szerint. Ami nekem nagyon nem tetszik, de egyre kevesebbet emlegetnek így. Bevallom, nagyon rosszul érint.
Annyi mindent jó lenne veled megosztani, de te is tudod, hogy sosem voltam nagy levélíró. Bizonyíték erre a 2010. március 8-án írt blogom, az ötvenentúlon.
Mindig csodáltalak benneteket, ÖregKeresztivel, a tesóddal olyan szépen leveleztetek. Őrzöm néhány leveletek. Jó olvasni soraitokat és újra élni azokat a régvolt pillanatokat.
Holnap Anna névnap van. A Te neved napja, amit már csak a szívünkben ünnepelünk meg. Fényképed mellett mécsest gyújtok és szeretettel emlékezem rád, s a veled töltött szép és rossz napokra is. Köszönöm, hogy emlékezhetek.
Drága Annám, Édesanyám
Drága Annám,
Édesanyám,
igyekszem úgy élni,
hogy büszke lehess rám.
Régebben hangzottak el e szavak,
mely nagyon is igaz.
Mindig jó példakép voltál,
magadból rengeteget adtál.
Mindezt szívvel-lélekkel tetted,
ezt diktálta minden sejted.
Most, hogy felnőttem,
csak most értem igazán,
hogy mindez érettem volt,
drága Édesanyám.
Haj, ezt már csak úgy hallod,
hogy lehajolsz hozzám,
s én füledbe súgom,
hogy hiányzol nagyon.
Tudod mi hiányzik a legjobban?
Az ölelésed.
S hogy mindent elmondhattam néked.
Volt, hogy nem szóltál csak meghallgattál,
vagy éppen tanácsot osztottál.
S volt, hogy megborzoltad a fejemet,
Ne légy már buta te, gyerek!
Az évek múlnak, s jönnek újak.
Mondjunk búcsút a búnak.
Körforgás az egész élet,
ebben az idő sosem téved.
Drága Annám,
Édesanyám,
még mindig vigyázol reám.
Csiszi Monor - 2014-07-25