... forever and ever
Egyfajta vallomás a társnak, akit szeretek....
Tudod, amikor mosolyogsz, az egész világ sokkal jobb hely, mint egyébként.
Minden imára, amit mondtam, te vagy a válasz. Egy dal, egy álom, egy suttogás.
Nem akartam én beléd szeretni, feltételezem, hogy te sem határoztad el előre. De amikor találkoztunk, világos volt, hogy egyikünk sem ura annak, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, annak ellenére, hogy sok mindenben különböztünk, és ezzel valami rendkívüli, gyönyörű dolog vette kezdetét. Velem egyetlenegyszer történt ilyesmi, ezért van az, hogy minden együtt töltött perc oly mélyen az emlékezetembe vésődött. Soha nem felejtem el egyetlen percét sem.
Nem tudok mást mondani, csak azt: veled szeretném leélni az életemet! Még ha őrültségnek hangzik is. Azzal is tisztában vagyok, hogy csak most kezdjük megismerni egymást. Elismerem, hogy ez után a kijelentés után joggal gondolhatod, hogy őrült vagyok. De még soha életemben nem voltam semmiben ilyen biztos. De ha esélyt adnál nekem, nekünk, egész hátralévő életemben igyekeznék bebizonyítani, hogy jól döntöttél! Szeretlek! És nemcsak azért, amilyen vagy, hanem azért is, amilyennek a közös jövőt látom veled.
Szerintem ha két ember megfogja egymás kezét, az vagy jó érzés, vagy nem. Azt hiszem, azon múlik, hogyan fonódnak egymásba az ujjaink.
Az élet (...) pontosan olyan, mint egy dal. Az eleje rejtély, a vége megerősítés, de a közepe az, ahol az érzelmek rejtőznek, amely megérinti az embert.
Ha a beszélgetést tekintjük a dalszövegnek, a nevetést a zenének, az együtt töltött időből így lesz sláger, amelyet bármikor szívesen meghallgatunk, anélkül, hogy megunnánk.
Ha alszom, rólad álmodom, ha ébren vagyok, arra vágyom, hogy a karjaimban tarthassalak. A távolság csak megerősített abban, hogy az éjszakáimat melletted, a nappalaimat a szíved-lelked társaként akarom tölteni.
Szeretlek azért, ami már most összefűz bennünket, és szeretlek már előre azért, ami eztán következik. Nálad jobb dolog még soha életemben nem történt velem. Már most hiányzol, de a lelkem mélyén tudom, hogy mindig velem leszel. A néhány nap alatt, amit együtt töltöttünk, te lettél az álmom.
Az igaz szerelem azt jelenti, hogy a másik ember boldogsága fontosabb számunkra, mint a sajátunk.
A csend nagyon tiszta dolog. Áldott. Közelebb hozza egymáshoz az embereket, mert csak azok tudnak egymás mellett csendben ülni, akik közt teljes az összhang. Ez az élet nagy ellentmondása.
A szerelem (...) több, mint egy szó, amit este lefekvés előtt elmormolunk. A szeretetet tettekkel kell ébren tartani, azzal a fajta odaadással, amivel a mindennapi életben teszünk meg egymásért apróságokat.
A bánat és szomorúság pillanataiban majd ölellek, ringatlak, átveszem, magamra veszem fájdalmad. Ha sírsz, én is sírok, ha fáj valamid, nekem is fájni fog. Együtt majd megpróbáljuk visszatartani a könnyáradatot, a kétségbeesést, és így együtt járjuk végig az élet rögös útját.
Előfordul, hogy azt kívánom, bárcsak vissza tudnék menni az időben, és semmissé tudnám tenni a szomorúságot; de úgy érzem, ha ezt tenném, akkor az örömöt is elkergetném.
Egy kapcsolatnak a szeretet és a törődés az építőkövei, de az együtt töltött idő habarcsa nélkül és az állandóan fenyegető elválással mindez csak ingatag építmény.
Tudom, hogy nincs bennem semmi különös. Az átlagemberek átlagéletét élem. Nem alkottam semmi emlékezetest, nevem hamarosan homályba vész, de tiszta szívből, igaz szerelemmel szerettem valakit, és ez nekem teljesen elég.
Úgy tűnik, csak az öregek képesek úgy ülni egymás mellett, hogy szavak nélkül is élvezik egymás társaságát. A türelmetlen fiatalok nem bírják ki, hogy ne törjék meg a csendet. Pedig a csend tiszta és áldott. Összeköti az embereket, mert csak azok tudnak szótlanul ülni a társuk mellett, akik szeretik egymást.
forrás: Nicholas Sparks könyveiből - citatum.hu
Nem tudom pontosan megfogalmazni, voltaképpen mit is értek azon, hogy két ember összeillik. Talán azt, hogy ha együtt vannak, megszűnik a magány. Minden emberi szenvedések legnagyobbika, a magányosság akkor a leggyötrelmesebb, ha emberek között, még inkább, ha társunk mellett érezzük. De ha ráakadunk arra az emberre, aki mellett szünetel a magányosság érzete, annál álljunk meg! Mert az az igazi!
/Székely Júlia/
