Várakozás

Este, amikor jövök hazafele, már sok helyen látom, ahogy várják az ünnepeket. Néhol egy kötélen mászó Mikulás látszik, néhol a  kertben egy-egy örkzöldet öltöztetnek fénybe.

Igyekszem ráhangolódni én is. Ünnepbe öltöztetem otthonom és a lelkem.

Hétvégén jön a kisunokám és arra gondoltam, hogy együtt készítünk valami szépet. Ötletvadászatra indultam és több kincsre bukkantam. Ötletgazdaként segítőtársam is akadt Luna személyében. Köszönöm neki!

Karácsonyi gyermekdalok

Szalvétahajtogatás

Hogyan készül?

Az adventi időszak

Advent első vasárnapja, a keresztény egyházi év első napja, mindig november 27. és december 3. közé esik.
A december 25-e előtti utolsó vasárnap advent negyedik vasárnapja. Az azelőtti advent harmadik vasárnapja és így tovább. 2006-ban azért volt érdekes advent negyedik vasárnapja, mert december 24-ére esett, a legkésőbbi időpontra, amely még karácsony előtt van, hiszen ez a nap karácsony előestéje, vagyis „szenteste” (ebből következik, hogy advent első vasárnapja nem lehet később, mint december 3.).

A kronológia tudománya szerint a karácsony álló ünnep, mindig ugyanarra a napra esik. Krisztus születését a IV. század óta december 25-én ünneplik. Az előtte lévő négy hetes előkészületi időszak az Advent. A karácsonyi ünnepek mai formája nagyrészt római és germán eredetű: német földön állítottak először karácsonyfát a 17. században.

Az adventi időszak kezdetén a keresztények fenyőágból koszorút kötnek, rajta négy gyertyával, melyet vasárnapról vasárnapra sorra gyújtanak meg. A legenda szerint a koszorú hagyománya is német eredetű: egy gyermekotthonban született ez a szokás, ahol ebben az időszakban minden este összegyűltek, énekeltek s felolvastak egymásnak. Ezeken az alkalmakon, egy nagy kocsikeréken minden este meggyújtottak egy gyertyát. Karácsony estéjén 24 gyertya ragyogta be a gyermekek arcát.

Az adventi koszorú

 

Az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe katolikus körökben egy rózsaszín kivételével lila. Az első koszorúban 19+4 gyertya volt, jelképezve a hétköznapokat is.

A gyertyákat vasárnaponként gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor.

Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm.

Adventi naptár

 

 

 

A karácsonyi várakozás izgalmát növelve egyes családokban a gyermekeket advent kezdetekor adventi naptárral lepik meg. Ezen az általában házikóra hasonlító ajándékon kis ablakocskák jelzik a napokat, amelyek karácsonyig hátra vannak, a gyermek pedig úgy élheti át a várakozás örömét, hogy naponta egy ablakot kinyithat, és kiveheti az ott elrejtett apró ajándékot, rendszerint édességet. Az Adventi naptárt egy anya taláta ki, gyermekének örömére, hogy gyorsabban teljen a várakozás.

Advent angyalai

 

Az első vasárnap angyala

 

Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal kék köpenybe öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Ma van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdik azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt.

A második vasárnap angyala

A második adventi vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a Nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal észrevétlen végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, s viszi majd vissza a mennybe. Mindazok, akik a mennyben élnek, fogják ezt a szeretetet, s fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra.

A harmadik vasárnap angyala

Advent harmadik vasárnapján egy fehér ragyogó angyal jön le a földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szívében, s megérinti fénysugarával. Azután a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése.

A negyedik vasárnap angyala

 

A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg a mennybolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, és azt pengeti. Közben szépen énekel hozzá. Ahhoz, hogy meghallhassuk, jól kell figyelnünk, s szívünknek tisztának kell lennie. A béke dalát énekli. Sok kis angyal kíséri, s együtt énekelnek. Daluktól valamennyi mag, amely a földben szunnyad, felébred, így lesz majd új élet tavasszal a Földön.

Kellemes várakozást!

forrás:
http://www.wikipedia.hu/
http://www.sulinet.hu/

Advent idején - részlet

Advent van, s átjárja lelkem
a szeretet és az emlékezés

Rájövök ismét-tán ezredszer-,

hogy szépen élni gyakran túl kevés

Szeretni szóban és tettekben,

hinni, remélni szüntelen.

Táplálni kell mosollyal, öleléssel,

hogy emléked hibátlan legyen.

........................

Mert az ünnep attól sokkal szebb lesz,

ha gyertyafényben rá emlékezünk

s tudom-onnan fentről ő is nézi:

Ugye mindenkit szeretünk?

Jusson szép szóból bárkinek!

Simogató, ölelő kezekből,

mosolytól csillogó szemekből

áradó tűz gyújtson fényeket!

Muzsika szálljon a gyermek kacajból,

áhitat járja át a lelkeket!

A szeretetet, mit tőle tanultunk

naponta adjuk át mindenkinek.

/oprae - http://www.amatormuveszek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=51140 /

Sikerről avagy a magamba vetett hitről....

“Furcsa dolog, te is bizonyára már ezerszer elmondtad… hogy soha nem fogod megtudni, mire vagy képes, amíg meg nem próbálod. Bármennyire is szomorúan hangzik, legtöbben soha sem próbálnak meg semmit sem csinálni, addig amíg nem biztosak benne, hogy menni fog nekik.”
/Bob Proctor/

“Soha ne értékeld egy hegy magasságát, mielőtt felérnél a csúcsra. Csak azután fogod látni, hogy milyen alacsony volt.”
/Dag Hammarskjold/

  Hat mód arra, hogy megszerettesd magad az emberekkel

1. Mutass őszinte érdeklődést mások iránt.
2. Mosolyogj!
3. Sohase feledd el, hogy minden embernek egész anyanyelvéből a saját neve hangzik a legédesebben és ez a legfontosabb.
4. Légy jó hallgató és ösztönözz másokat is arra, hogy önmagukról beszéljenek.
5. Beszélj olyan dolgokról, amelyek a másikat érdeklik.
6. Őszintén éreztesd a másikkal, hogy kettőtök közül ő a fontosabb.
/Dale Carnegie – Sikerkalauz/

“Az emberek ritkán érnek el sikert abban, amit nem szívesen csinálnak.”
/Goethe/

“A legszebb emlékműved embertársaid szívében áll.”
/Albert Schweitzer/

“Az utolsó hópehely utat enged a tavasz első bimbóinak. Hadd emlékeztessen a természet bennünket arra, hogy még a legnehezebb idők is véget érnek egyszer, és új élet kezdődik.”
/számomra ismeretlen/

“Nem az számít, hogy minek születik valaki, hanem az, hogy mivé nő fel.”
/Joanne Kathleen Rowling/

“Add meg minden napnak az esélyt, hogy életed legszebb napja legyen!”
/Mark Twain/

....szomorúságról

“Ne hessegesd el a szomorúságot. Oktalanul jön; talán öregszel ilyen pillanatokban, talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől. S mégis, a szomorúság megszépíti az életet. Nem szükséges, hogy mesterséges világfájdalommal mászkálj a földi tereken, lehorgasztott fővel, az élet és minden tünemény reménytelen mulandóságán elmélkedve, a tűnő örömök fantomjai után koslatva. Először is, az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök. Emlékezzél csak… Aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos, ezüstszürke ködével szemed előtt a világot, s minden nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is. A szomorúság nagy erő. Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben. Egyszerre emberebbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál, dallam nélkül. A világ szomorú is. S milyen aljas, milyen triviális, milyen büfögő és kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ, milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül!”

/Márai Sándor: Füves könyv/

... mint a vetőmag

Csodálatos verseket ajánlok figyelmetekbe, telve érzelmekkel, az élet szeretetével.

Farkasüvöltés - Preisz Antal versei

S hogyan lettem boldog tulajdonosa a könyvnek, elmondom:

Lassan egy éve, hogy egy nagyon kedves ismerősöm Erkó, - aki az óta szívemnek kedves baráttá vált - hívott az ötvenentúl közösségi oldalra. Regisztráltam és ismerkedtem a lehetőségekkel. Így találtam rá a Csipet-csapatra, akik között ott volt ő is. Bátorságot vettem és bekopogtam, s így része lettem egy fantasztikus közösségnek. Az oldalon van több fórum, de nekem ők a legkedvesebbek. A virtuális barátságból, kézzel fogható lett, mert havonta találkozunk, és nagyon fájdalmasan tud érinteni, amikor egyéb elfoglaltság miatt nem tudok velük lenni. A fórumra, néha betért egy kedves férfiember, aki humorával és verseivel elvarázsolt bennünket.

Mivel szeretem a szép gondolatokat és idézeteket, illetve verseket, mindig elolvasom a verses rovatot is. Nemcsak híres és ismert költők versei találhatók itt, hanem amit beírunk, mert valamiért kedves számunkra, vagy csak a hangulatunkat szimbolizálja. Így saját irományok is vannak szép számmal, aminek én különösen örülök. Sok kincsre leltem, gazdagodtam általuk, köztük Wolf verseivel, aki e kötet szerzője.

Jó érzés volt tudni, hogy születőben van egy verses kötet, amit most a kezemben tarthatok és olvashatom.

Ízelítőül álljon itt pár költemény, természetesen a szerző beleegyezésével. S amennyiben megtettszett és kíváncsi vagy a többire, szeretnél a magadénak tudni egy kötetet, írj bátran Wolfnak.

Az első vers, szívemnek kedves barátról, Nagyókáról szól, aki a Csipet-csapat örökös tagja, sajnos már csak lélekben van velünk. Wolf sorai csodálatosan jellemzik ezt a nagyszerű embert, akit - ha rövid időre is - a barátomnak tudhattam.

Mi nem köszönünk el

Mostanában már ritkán járok erre,

Bár most se jöttem volna e helyre,

Nem tört volna le szívemből egy darab,

Nem tűnt volna el egy percre a nap.

Nem szorult volna ökölbe a kezem,

Nem kellene a szemem rejtenem.

Nagyó! Egyszer Te minket már becsaptál,

Mikor úgy hívtad magad: Öreglány.

Akkor még nem láttam rólad a képet,

Csak soraid közt láttam a szépet.

Szavaidban is a szeretet égett,

Jóság és hit lengett körül Téged.

Mikor fotódat először megláttam,

Kis túlzással sóbálvánnyá váltam.

(De még a szívem is beleremegett!)

Mert, kis törődött nénike helyett,

Előttem állt Ő, maga - semmi kétség -

A kortalan örök női szépség.

Köszönjük a sorsnak, hogy köztünk éltél,

Szólhattunk hozzád, s Te ránk figyeltél.

Hogy mindig szeretettel válaszoltál,

Aki ott volt, senkit, ki nem hagytál.

Ahogy elköszöntél, sem volt rendhagyó:

"Szeretettel ölelek mindenkit. Nagyó."

Mi nem köszönünk el, mert itt vagy velünk.

Hallgatod szavunk, fogod a kezünk.

Itt vagy megszépült gondolatainkban,

Ébren és mosolygó álmainkban.

Tehetsz bármit, válhatsz hamuvá, röggé,

Velünk maradsz most és mindörökké.

Kék az ég

Hiábavaló villanásnyi léted?

Kétszáz év, s máris elfelednek téged.

Hogy megduplázd, nagyot kellene tenned,

nem elég csak "simán" embernek lenned.

Kék az ég, és a fű csak azért is zöld,

hipp-hopp…, s máris nélküled, forog a föld.

Ez a villanás, csak ennyi a tiéd,

fogadd el, becsüld meg, ne kérdezd: miért!

Örülj, hogy te élhetsz, hogy megszülettél,

hogy szüleid élnek, s te is szülhettél.

Feledd a múltat… ne mondd, hogy hiába…

ne mondd, hogy fáj még… hogy sorsodba zárva…

Keresd a szépet a megfakult mezőn,

lásd a virágot is a rozzant tetőn,

állítsd mosolyra, sírásra ferdült szád,

fogd föl: számtalan csoda várhat még rád.

Hunyt pilláid mögül is lásd a reményt,

mint fűszálon remegő cseppen a fényt.

Ha kérdenéd, miben hiszek

Tán elmondanám neked:

hiszek az elvetett magban,

a tiszta-szép gondolatban

a nyíló virágban,

a szép mozdulatban,

a simogató kézben,

a szellőben a fényben,

az unokám szemében.

Hitemhez nem kell Isten,

nem kell semmi, ami nincsen

nem kell malaszt, áhítat,

nem kell tömjén, mi átitat,

nem kell harangzúgás,

sem katedrális, sem égbenyúló tornyok

(hiába a feddés, hiába az átok),

ezek nélkül is messzebbre látok,

(Gogol Csehov Miller

Márai és mások)

ha megannyi óriásnak

vállaira állok.

Hiszek az őszben, a nyárban,

a munkás egyszerű szavában,

a tél első szűz havában,

a tavasz lágy sóhajában.

A patakban is hiszek s a kézben,

mely nem hagy veszni a vízesésben,

hiszek apám izzadt homlokában,

anyám tűnődő halk szavában,

hiszek a barátban, a társban,

ki velem volt a hegyre felfutásban,

ki most is velem lépdel lefele,

kezemben benne van a keze,

mely majd az út végén

szelíden tart a szakadék szélén.

Bennük hiszek kimondatlan… szótlan…

nevüket nem kiáltom ha félek… csak halkan…

Nem szólnék titokról, vágyakról…

kinevetett kigúnyolt álmokról…

Ha kérdeznél csak ennyit mondanék

S Te a harangzúgástól úgysem értenéd.

Minden nap

Minden nap várunk valamire,

valami jóra vagy valakire.

Valami szépre vagy csak másra,

ami rálegyint a megszokásra.

Hisszük, hogy eljön valamikor,

egy reggel… egy éjjel… akármikor.

Csendben érkezik, észrevétlen,

mint esti csillag a nyári éjen.

Ki tudja honnan, tudni fogod:

eljött mit vártál, ez a te napod,

s mosolyára csöndben megállhat,

forgása az őrült körhintádnak.

De lehet, későn veszed észre:

árva csillag érted jött az égre,

s míg eszmélsz, neked ragyog talán,

már el is tűnt a föld túloldalán.

A könyvre adott pénz látszólag eldobott pénz. Mint a vetőmag.

/Gárdonyi Géza/

"Baba-mama nap"

Ma szinte az egész napom, az én drága Tündérmanómmal, az unokámmal töltöttem.

Reggel a 6:48-as vonatot értem el és bő egy óra múlva, már karjaimba zárhattam a kicsilányt. Ha hallaná, mondaná: Mama én nagy vagyok, nem kicsi. Kincsem most lesz december 1-én 4 éves.

Édesanyja, az én drága gyermekem orvoshoz ment, UH-ra és egyéb munkáit is el kellett intézni. Így én vigyáztam a kisemberre, aki ahhoz mérten, hogy beteg - a pocakjával vannak gondok - nagyon víg kedélyű és virgonc volt egész nap.

Kislányommal és a pocaklakóval - aki úgy néz ki fiú lesz - hálistennek minden rendben van. Telefonált miután megtörtént a vizsgálat. Eszembe jut, amikor én hordtam őt és a bátyját a szívem alatt. Akkor még csak a szívhangokat tudtuk meghallgatni, de sosem felejtem el, azt a mámorító, csodálatos érzést. Mindig elérzékenyültem, nagyszerű és semmihez nem hasonlítható. Kicsit elkanyarodtam, de C'est la vie, mondaná a művelt spanyol.

Sokat játszottunk s tulajdonképpen, ezért is ragadtam billentyűzetet, mert nem tudom elégszer csodálni, hogy micsoda fantáziával rendelkezik ez a drága kisember, s nemcsak ő, hanem a hasonló korú társai is.

Voltam doktornéni, anyuka, kisgyermek, óvónéni, kutya, cica, néha nagymama is, éppen mire volt szükség, az adott szerepben. Csináltunk nem szokványos kutyaólat, aminek két bejárata volt. Székek és egyéb ülőalkalmatosságok, no meg egy takaró segítségével, ami a tető volt, egész komfortossá tettük. Hol ketten, hol egyedül volt benne, énekelve, kacagva. Rajzoltunk és csacsogtunk. Csuda jól szórakoztunk.

Az sem volt semmi, amikor doktorosat játszottunk. felváltva voltunk doktorok illetve szülők. Komolyan videóra kellett volna venni, mert azt a szöveget már pont ugyanúgy nem tudom idézni. Csak egy példa: volt úgy, hogy felírtam "orvosságot" - mert hozott papírt és ceruzát is - ami így szólt: naponta legalább 3x nagy ölelés és folyamatosan adagolva szeretet. Ja és a puszizsákok feltöltése.

Komoly kihívást jelentett, hogyan szakítsuk meg a játékot, mert elérkezett az ebéd ideje. Csak sikerült, sőt még a levest is megette, sárgarépástól. Kellett egy kis noszogatás, de szerencsére volt a tarsolyomban ötlet, amit elő lehetett varázsolni és könnyebben megette az ennivalót. Még a mosogatást is jól tűrte, addig a babákkal foglalkozott. Időnként megjelent a konyhában, hogy menjek, mert sír Andi baba és csak a nagymama tudja megvígasztalni. Tudjátok csudajó érzés ez, mert igaz, hogy "csak" játszunk, de azért életszagú is, mert olyan komolyan tudja mondani.

Olyan kedves jelenet volt, amikor édesanyja a konyhában ült és ő ott állt előtte és simogatta a kistesót a pocakban. Olyan féltőn, óvón.

Azért lőttem egy öngólt is. Annyira belemerültünk a játékba, hogy nem aludtunk ebéd után. Amit anyukája egyből kiszúrt és nekem akkor esett le igazából a tantusz. A játék hevében totálisan elvarázsolva, megfeledkeztem róla. (No most joggal gondolhatjátok, melyik a nagyobb gyerek.) Megbeszéltem vele, hogy amikor hazaérek, telefonon felhívom őket, ami úgy is lett. Akkor mondta lánykám, hogy most ébredezik Szandi, mert aludt egy jó nagyot.

Holnap ismét találkozunk, bár ez rövid lesz és az irodába hozza be Zsuzskám, míg elmegy a könyvtárba. De utána csak kettőt kell aludni és ismét karjaimba zárhatom, mert hétvégén velünk lesz, s a legeslegjobb, hogy mostmár nagypapival is örülhetnek egymásnak.

Hálát adok a sorsnak, hogy van nekünk és szerethetjük. S nincs is annál felemelőbb érzés, amikor megsimogat és azt mondja:

Én is szeretlek nagymami!

"Előbb minden felnőtt gyerek volt. (De csak kevesen emlékeznek rá.)"

/Antoine de Saint-Exupéry/

"Szép dolog kifaragni egy szobrot és életet adni neki, de még szebb kiformálni egy emberi lelket és megtölteni igazsággal."
/Victor Hugo./

“A gyermektársaság gyógyír a lélekre.”
/Dosztojevszkij/

Barátságról

A barátság egy fa, melynek tövében vihar idején meghúzhatod magad, ami enyhet ad, ha tűz a nap. Melynek ágain, ha felkapaszkodsz rá, jó messzire ellátsz, és melyről oly jó lábat lógatni, ha egyébként minden rendben van.
/ismeretlen szerző/

Kérlek, hogy emlékezz úgy, ahogy én. Barátod voltam és Te jó barát. Szebb volt a szép akkor és több volt a fény, velünk volt boldog az egész világ.
/Jacques Prévert/

Barátom csak az lehet,aki a legmélyebb szinten együtt rezeg velem. Mert ez több, mint a vérségi vagy bármiféle érzelmi kapcsolat. Ez valami olyan sejtelem, mintha egy helyről jöttünk volna, s ezért a barátom számomra a világon a legismerősebb ember.
/Müller Péter/

Van aki saját bilincseit nem tudja kioldani, de barátja számára mégis megváltó.
/Friedrich Nietzsche/

...az élet elhalmozhat sok csodájával. Adhat sikert, jólétet és biztonságot, de ez mind hiábavaló, hacsak nem ad melléjük egy jó barátot.
/Sütő Máté István/

...ha valakiben fényesség lakik, az az ember ragyogni fog. Így megismerjük egymást, amikor a sötétben együtt botorkálunk, anélkül, hogy a másik arcát kezünkkel végigtapogatnánk, vagy szívébe furakodnánk.
/Albert Schweitzer/

Míg van posta, és nem vágják el a telefonvonalakat, míg van mondanivalónk, s amíg minden szorongásunk és örömünk meg akarjuk osztani egymással, addig barátok maradunk. Mindörökre.
/Marion C. garetty/

A barát egy zsák naranccsal, egy épp neked való krimivel és egy nagy csokor virággal állít be, amikor influenzás vagy. Azután beteszi a virágot egy vázába, készít neked egy forró italt, elmosogat helyetted - majd elmegy.
/Pam Brown/

Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat. [...] Te egyszer és mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért.
/Antoine De Saint-Exupéry/

A lélek útja

Szívetek némán ismeri a nappalok és éjszakák titkait. De fületek hallani vágyik azt, amit szívetek tud.

Szavakban vágytok tudni azt, amit gondolatban mindig is tudtatok. Ujjaitokkal érinteni vágytok álmaitok meztelen testét.
És ez így van jól.
Lelketek rejtett kútforrásának fel kell fakadnia, és mormolva a tengerbe kell futnia. És végtelen mélységeitek kincsei feltárulnak szemetek előtt. De ne legyen kezetekben mérleg, melyen ismeretlen kincseteket megmérnétek;


És tudásotok mélységét ne fürkésszétek mérőléccel, se függőónnal.
Mert az egyén tenger: határtalan és mérhetetlen.


Ne mondjátok: "Megtaláltam az igazságot"; mondjátok azt: "Találtam egy igazságot".
Ne mondjátok: "Megtaláltam a léleknek útját".
Mondjátok: "Találkoztam a lélekkel, mely az én utamon jár".

Mert a lélek minden úton jár.
Mert a lélek nem egyenes vonalon jár, sem úgy nem nő, mint a nádszál.
A lélek kibomlik, mint a megszámlálhatatlan szirmú lótuszvirág.

/Khalil Gibran: Önismeret/

Elhunyt szeretteimre emlékezem

Számomra ti sosem lesztek halottak

Szívembe vésődött nevetek

S mint égen a csillagok ragyognak

Mindig látlak titeket.

Hiányotok végtelenül örök.

Szememből könny csöpög

lelkemen keresztül dübörög,

Kiabál a szívem, de hiába

Féltő s óvó kezetek nem ölel át.

/Csiszi - 2009-10-31/

Mécseseket gyújtottam érettük. Ez nem csak ezekben a napokban történik. Amikor idegesebbnek érzem  magam  és elmenekülök a napi problémák elől, mintegy vigasztalásképpen, megygyújtok egy mécsest. Miközben hallgatom a saját szívverésem, megnyugszom. Mintha óvnának. Ilyen gondolatok mostanában súrúbben előjönnek. Ülök és elmélkedem és visszagondolok az együtt töltött szép vagy éppen humoros történésre. Szemeimből patakzik a könny, a megkönnyebbülés  elérkezik s a könnyfátyolon keresztül, már megcsillan a fény.

Örülök, hogy megélhettem azokat a boldog pillanatokat, amikor még éltek és testi mivoltukban is ölelhettem, puszilhattam, őket és  nevethettem velük. S a szomorúságom mellett ott van az is, hogy jó emlékezés, mert felszárítja a könnyeket és megnyugvást hoz.

Szeretettel gondolok rájuk:

Édesre, aki a világon a legek legje, hisz ő az Édesanyám. Mindig tudott mondani valamit, amitől jobb lett a kedvem, jobban bíztam magamban. Hiányzik az ölelése, dolgos, ráncos keze simogatása, s a hangja, amint mondja: édes kislányom.

Nagymamámra, akivel csudajókat nyaraltunk.

Apukámra az édes mostohára, aki féltőn és szeretettel nevelt.

Papókára, aki csodálatos após, pótapa volt és fantasztikus nagyapa.

ÖregKeresztiékre, akiket messze sodort az élet.

Nagyókára, a virtuális barátra, akit szívembe zártam és személyesen is megismertem.

Sorolhatnám még a kedves ismerősöket, akik az évtizedek folyamán eltávoztak mellőlem. Sajnos egyre többen lesznek.

Ne álljatok zokogva síromnál, nem vagyok ott.

De ott vagyok az ezer szélben, mi fú.

Én vagyok a gyémántcsillogás a havon.

Én vagyok a Napfény az érett gabonán.

Én vagyok a szelíd őszi eső.

Amikor felébreszt a reggeli zsivaj,

ott vagyok minden hangban Veletek,

A csendesen köröző madár szavában, de én

vagyok a csillag is, mely rátok süt az éjszakában.

Ne álljatok hát zokogva síromnál, nem vagyok ott.

Nem haltam meg...nincs is halál.

/ismeretlen szerző/

 

 

A szeretetben nincs felejtés. Ezért megrendítő, ha elveszíted azt, akit szerettél: a halál olyasmit kér tőled, ami lehetetlen - hogy felejtsd el, akivel egy vagy. Soha senki sem tudta ezt megtenni, vagy ha igen, nem szeretett igazán.

/Müller Péter/

 

 

Emlékezés

A pókhálóra harmat esett:

bús unalmamra egy könnycsepp ma este.

A hold az égen párt keresett,

a széles égen hasztalan kereste!

Már elhallgattak a madarak,

annál hangosabban szóltak a tücskök.

És szinte láttam a fény alatt

ellengni a világot, mint a füstöt.

A fényen valami átfutott,

bársonyok kápráztak előttem.

A hangod is eszembe jutott,

mely elszállt az örök időkben.

/Babits Mihály/

Végrendelet

Fáradtságom adom az esti árnynak,

Színeimet vissza a szivárványnak.

Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,

Mosolygásom az őszi verőfénynek.

Sok sötét titkom rábízom a szélre,

Semmit se várva és semmit se kérve.

Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:

Kétségeim az örvényekbe szórom.

A holtom után ne keressetek,

Leszek sehol - és mindenütt leszek.

/Reményik Sándor/