"Baba-mama nap"

Ma szinte az egész napom, az én drága Tündérmanómmal, az unokámmal töltöttem.

Reggel a 6:48-as vonatot értem el és bő egy óra múlva, már karjaimba zárhattam a kicsilányt. Ha hallaná, mondaná: Mama én nagy vagyok, nem kicsi. Kincsem most lesz december 1-én 4 éves.

Édesanyja, az én drága gyermekem orvoshoz ment, UH-ra és egyéb munkáit is el kellett intézni. Így én vigyáztam a kisemberre, aki ahhoz mérten, hogy beteg - a pocakjával vannak gondok - nagyon víg kedélyű és virgonc volt egész nap.

Kislányommal és a pocaklakóval - aki úgy néz ki fiú lesz - hálistennek minden rendben van. Telefonált miután megtörtént a vizsgálat. Eszembe jut, amikor én hordtam őt és a bátyját a szívem alatt. Akkor még csak a szívhangokat tudtuk meghallgatni, de sosem felejtem el, azt a mámorító, csodálatos érzést. Mindig elérzékenyültem, nagyszerű és semmihez nem hasonlítható. Kicsit elkanyarodtam, de C'est la vie, mondaná a művelt spanyol.

Sokat játszottunk s tulajdonképpen, ezért is ragadtam billentyűzetet, mert nem tudom elégszer csodálni, hogy micsoda fantáziával rendelkezik ez a drága kisember, s nemcsak ő, hanem a hasonló korú társai is.

Voltam doktornéni, anyuka, kisgyermek, óvónéni, kutya, cica, néha nagymama is, éppen mire volt szükség, az adott szerepben. Csináltunk nem szokványos kutyaólat, aminek két bejárata volt. Székek és egyéb ülőalkalmatosságok, no meg egy takaró segítségével, ami a tető volt, egész komfortossá tettük. Hol ketten, hol egyedül volt benne, énekelve, kacagva. Rajzoltunk és csacsogtunk. Csuda jól szórakoztunk.

Az sem volt semmi, amikor doktorosat játszottunk. felváltva voltunk doktorok illetve szülők. Komolyan videóra kellett volna venni, mert azt a szöveget már pont ugyanúgy nem tudom idézni. Csak egy példa: volt úgy, hogy felírtam "orvosságot" - mert hozott papírt és ceruzát is - ami így szólt: naponta legalább 3x nagy ölelés és folyamatosan adagolva szeretet. Ja és a puszizsákok feltöltése.

Komoly kihívást jelentett, hogyan szakítsuk meg a játékot, mert elérkezett az ebéd ideje. Csak sikerült, sőt még a levest is megette, sárgarépástól. Kellett egy kis noszogatás, de szerencsére volt a tarsolyomban ötlet, amit elő lehetett varázsolni és könnyebben megette az ennivalót. Még a mosogatást is jól tűrte, addig a babákkal foglalkozott. Időnként megjelent a konyhában, hogy menjek, mert sír Andi baba és csak a nagymama tudja megvígasztalni. Tudjátok csudajó érzés ez, mert igaz, hogy "csak" játszunk, de azért életszagú is, mert olyan komolyan tudja mondani.

Olyan kedves jelenet volt, amikor édesanyja a konyhában ült és ő ott állt előtte és simogatta a kistesót a pocakban. Olyan féltőn, óvón.

Azért lőttem egy öngólt is. Annyira belemerültünk a játékba, hogy nem aludtunk ebéd után. Amit anyukája egyből kiszúrt és nekem akkor esett le igazából a tantusz. A játék hevében totálisan elvarázsolva, megfeledkeztem róla. (No most joggal gondolhatjátok, melyik a nagyobb gyerek.) Megbeszéltem vele, hogy amikor hazaérek, telefonon felhívom őket, ami úgy is lett. Akkor mondta lánykám, hogy most ébredezik Szandi, mert aludt egy jó nagyot.

Holnap ismét találkozunk, bár ez rövid lesz és az irodába hozza be Zsuzskám, míg elmegy a könyvtárba. De utána csak kettőt kell aludni és ismét karjaimba zárhatom, mert hétvégén velünk lesz, s a legeslegjobb, hogy mostmár nagypapival is örülhetnek egymásnak.

Hálát adok a sorsnak, hogy van nekünk és szerethetjük. S nincs is annál felemelőbb érzés, amikor megsimogat és azt mondja:

Én is szeretlek nagymami!

"Előbb minden felnőtt gyerek volt. (De csak kevesen emlékeznek rá.)"

/Antoine de Saint-Exupéry/

"Szép dolog kifaragni egy szobrot és életet adni neki, de még szebb kiformálni egy emberi lelket és megtölteni igazsággal."
/Victor Hugo./

“A gyermektársaság gyógyír a lélekre.”
/Dosztojevszkij/