Kisvirág

 photo kisvirag5_zps2bcad3b7.gif

zenedoboz

2011. augusztus 2., kedd

Aludni kéne...



ÁLMATLAN DAL

Bocs, de nincs erre altató
Szól hozzám tágra nyílt szemmel
Egy reggeltől betépett álommanó.
Kínálna még, de már nem kell.

Hát ez is egy dolog.
Ugye, te sem gondolod komolyan?
Aludni kéne,
De tudod, hogy nem vagyok olyan.

És egyre csak, egyre csak szüntelen
Dörömböl a picinyke motor.
Úgy érzem, mintha bennem
Harcolna Menny és Pokol.

Hát ez is egy dolog.
Ugye, te sem gondolod komolyan?
Aludni kéne,
De tudod, hogy nem vagyok olyan.

Átkozott harangok, tücskök, madarak!
Hagyjatok!
Aludni kell,
Anékül meghalok.

Bárányok gurulnak halkan.
Mi újság, álmatlan ember?
Képújság illatos vajban.
Kínálna még, de már nem kell.

Hát ez is egy dolog.
Ugye, te sem gondolod komolyan?
Aludni kéne,
De tudod, hogy nem vagyok olyan.

Átkozott harangok, tücskök, madarak!
Hagyjatok!
Aludni kell,
Anékül meghalok.

Minden olyan, mintha
Az volna ami, de mégsem.
Hogy tudsz így aludni, mikor
Tudod, hogy nem alszom én sem?

Csak azért vagy itt, hogy te légy
az álmatlan párom.
Eleget néztelek, jöhetne már az álom,
Úgy várom.

Zene és szöveg: Kiss Tibor

2011. június 29., szerda

Évforduló




Minden házassági évforduló ünnep, s mégis van közöttük néhány nevezetesebb, kiemeltebb. Kerek és nem egészen kerek évfordulók.
Mindez alkalom arra is, hogy köszönetet mondjunk egymásnak az együtt töltött szép napokért, évekért.




"...Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt..."

József Attila: Óda - részlet


2011. június 16., csütörtök

Az ölelés előnyei



Talán nem is gondolnád, hogy ez az egyszerű érzelmi megnyílvánulás mennyi pozitív változást hozhat a számodra.
Nem megy mindenkinek, mindenkivel ugyan olyan könnyen ez a fajta testi közelség, hiszen sokan gátlásokkal küzdünk. Bizony ez a befogadás komoly próbatétele. Nézzük meg akkor, miért is jó ha megtanulsz ölelni.



Az ölelés jó, mert:

- egészséges
- erősíti az immunrendszert
- csökkenti a stresszt
- gyógyítja a depressziót
- elősegíti a jó alvást
- fiatalít
- nincs káros mellékhatása
- természetes
- csodálatos gyógyszer
- alapvető szükséglet
- velünk született
- lágy és kedves
- nem kell hozzá segédeszköz
- nincs mesterséges része

Az ölelés tökéletes, mert:

- nem kell cserélni benne az elemet
- nem kell szervizelni
- nem inflálódik
- nem hízunk tőle
- nem kell hozzá biztosítás
- lopás ellen védett
- nem adóköteles
- nem piszkol
- mindkét részről adható

Ugye mennyi mindenre jó?

Ez az alapja a free hugs - Ingyen ölelés mozgalomnak is.

A mozgalom elindítója Jason Hunter, aki édesanyja temetési szertartásán figyelt fel arra, hogy milyen fontos volt a felszólalók számára édesanyja egy-egy szívből jövő, őszinte ölelése.
Mindez késztette arra, hogy minél több emberrel megismertesse ezt az érzést.

Így a mozgalom célja is a szeretet átadása, a figyelmesség valamint az emberi fontosságra való felhívás lett.
S mindezek legfőbb kifejező eszköze mi más lehetne, mint az ölelés.
Így indult útnak a mozgalom 2001-ben Miamiban, egyetlen taggal, majd nemcsak újabb tagok, hanem országok is csatlakoztak.




2011. június 2., csütörtök

FÖLD




A megsebbzett bolygó

A kék bolygó már talán nem is kék?
Pedig milyen szép volt nem is oly rég.
Most szürkés, büdös, füstös.
Ezért egyedül az ember a bűnös!
Az ember mindent elpusztít,
Pedig a természet kér, üvölt, sikít;
˝Kérlek, kérlek ne tedd ezt velem,
Hisz a te életed az én létem!˝
De hiába, a jelszó még mindig áll,
S a kérő sóhaj a bolygótól hiába száll.
Legyőzi az ember a természetet,
S ennek öröme természetes?
Hol a szépség, a harmónia?
Az ép értelemnek erről kell szólnia?
Csak annyit végy, amennyire szükség van,
A telhetetlenség hasztalan.
Őseink, a természettől kértek,
Csak annyit, mit elégnek véltek.
Ma az ember azt mondja:˝Nem elég.˝
S még többet akar még, még még!
Mindegy milyen áron?
Nem baj, ha már madár sem ül az ágon?
Esőerdeink fogyatkoznak,
Vizeink már nem adakoznak.
Minden, amihez ember ér,
Fogyatkozik, elszennyesül és gyér!
Miért jó ez, s kinek?
A harácsolás minek?
Hol van a józan ész?
EMBER NEM FÉLSZ?
Egyszer csak rájössz, NEM LESZ, AHOL ÉLSZ!

Ficanka



2011. május 29., vasárnap

Gyermeknapra



A gyermek

Mikor sírt

Sírt keservesen, tehetetlenül, 
Ideg-tépőn és szívet-szaggatón. 
Szülő-szív nem volt a szívem helyén, 
Karomra nem vehettem ringatón. 
Nem segíthettem rajta semmikép. 
Csak néztem riadt bús poéta-szemmel, 
Nagy szánalommal és nagy félelemmel 
A gyermeket, a mások gyermekét. 
A sírásában infernó jajongott, 
Azt hittem, összecsap a föld s az ég. 
Kis ajka ahogy görbült lefele, 
A végtelenbe kérdőjelet írt, 
Azt kérdezte, hogy mért jött ő ide. 
Csöpp száján, e parányi résen át 
A nagy démont: a Diszharmóniát 
Az ősök sorát láttam szertefolyni, 
És kis testében újratömörülve 
A nyomorúság kardalát dalolni. 
A szülők találgatták: mi leli. 
Én tudtam, látón s tehetetlenül 
Tudtam:egy fáj: az élet fáj neki. 
Szegény kis szíve új kis dobverő, 
Mellyel a sors a vak marsot veri. 
Hová, hová, minek, minek? 
A végzet dobját minek veritek, 
Szegény kis dobverők, szegény szívek? 
Elkábultam, – nem tudtam hol vagyok, 
S az Isten velem van, vagy ellenem, – 
Hálát adtam, hogy nincsen gyermekem. 


Mikor bámult

Két pici csillag, 
A miriádból kettő, 
Két összeillő: 
Az égről lefutottak. 
Azelőtt fenn ragyogtak, 
Azelőtt tükröződtek 
Tavakban, tengerekben, 
Csillagravágyó bús emberszemekben. 
Most bennük tükröződik a világ. 
Körülbámulják ezt a szűk szobát, 
E gondból rakott ember-madárfészket. 
Néznek kereken, értelmetlenül, 
Tapogatódzva, vad-idegenül, 
Csak pitymallik bennük a csillag-lélek, 
Fénye elkopott a nagy zuhanásban. 


Mikor mosolygott

Most átfutott arcán egy sugár. 
Egy tűnő, húnyó, bujdosó sugár, 
Mely annyi sírás-zivatar között 
A homlokunkra mégis visszajár. 
Látom üstökös-útja fordulóit: 
Mikor anyjára csillan: „Ismerem!” 
Mikor mint fényszökőkút, vagy rakéta 
Lobban fel az első játékszeren. 
Mikor mélázva, csendes ragyogással 
Nyomon kíséri az első mesét. 
Mikor először símogatja meg 
Egy kisleány rokon-tekintetét. 
Látom az első saját-gondolatnál 
S az első büszke férfi-tett után 
E visszatérő üstökös-mosolyt 
Derengni éjbehulló homlokán. 
De mindhiába anyaöl és játék, 
Tündérmese, gondolat, szeretet: 
Az ürben járó üstökös-mosoly 
Görbéjét kiszámítni nem lehet. 
Soká elmarad, ha tetszik neki, 
S ha tetszik, gyakrabban is megjelen, 
S útja szeszélyes tűz-kanyarodóit 
Igazán csak Te tudod, Istenem. 
Azt is tudod, hogy nyomorult vagyok, 
Mosolyod rajtam ritkán ragyogott, 
Értem kivételt kedved nem tehet. 
Nem rövidítheted meg a telet, 
Nem hosszabbíthatod meg a nyarat. 
És mégis kérlek, engedd visszatérni 
Gyakran e gyermekhez a sugarat. 


Mikor aludt

Jöttünk, mentünk, beszéltünk hangosan 
Gyors lámpafény gyúlt, hirtelen sötét lett, 
Az ajtó nyílt, az ajtó becsukódott, 
Feldübörgött a nagyváros zaja: 
Ő csak aludt. 
Az álma mélyebb volt a tengereknél, 
Hol járt, ki mondja meg? 
Micsoda álompartokon barangolt? 
Talán otthon, az igazi hazában. 
Aludt, mint gyökerében a virág, 
Aludt, mint a rügyben a rengeteg, 
Aludt, mint a vetés a hó alatt. 
Éreztem, ez az Isten békessége, 
Mely minden értelemnél magasabb.

Reményik Sándor



A gyerekek megsínylik az ilyesmit. (...) Jobban, mintsem a környezetük valaha is gondolná. A fájdalmat, a visszautasítást, a valahova tartozás hiányát. Olyasmi ez, amit nem lehet csupán kedvező életkörülményekkel jóvátenni. Nem pótolja az iskoláztatás, a kényelmes otthon, a biztos jövedelem vagy a kezdő tőke valami szakmához. 
/Agatha Christie /



A boldogsághoz vezető úton ott van a gyerekek szeretete és segítsége a csecsemőkortól a felnőttkor küszöbéig. 
/Lafayette Ron Hubbard /



Hacsak lehet, játszik a gyermek. Mert végül a játék komolyodik munkává. Boldog ember, ki a munkájában megtalálja a valamikori játék hangulatát. 
/Sütő András /



A saját sorsodban soha nem érzed magad olyan tehetetlennek, mint a gyereked bajaiban. 
/Moldova György /


A gyerekek okosabbak, mint hinnénk. Ezért tudjuk annyira megsebezni őket. 
/Erich Wolf Segal /



Gyermekeiteket hagyjátok néha orra esni, olykor csalódni, elkeseredni! Ne higgyétek, hogy az egészséges fejlődéshez nincs szükségük fájdalomra, búbánatra, dühre is! 
/Vavyan Fable /



Ha nem akarjuk, hogy úgy nőjenek fel a gyerekek, hogy egy nagy semmi van a szívük helyén, éreztetni kell velük, hogy jobban ragaszkodunk hozzájuk, mint bármi máshoz. 
/Dymphna Cusack /




Amikor még egész pici voltál, egy puszival jobbá tudtam tenni számodra a világot. Vagy egy kanálnyi orvossággal. Meg tudtam javítani olyasmit is, amin még a puszi sem segíthetett - ragasztóval és szalaggal, tűvel és cérnával, kapcsokkal és madzagokkal. (...) A felnőtt dolgok meghaladják a képességeimet. Azt kívánom, bárcsak lenne olyan varázserőm, amivel helyre tehetném az ilyesmit is.
De nem tehetek mást, mint hogy itt vagyok.
Mindig itt leszek.

/Pam Brown/



Ezekkel a gondolatokkal kívánok nagyon boldog gyermeknapot. S csak remélni tudom, hogy botladozásaim nem hagytak maradandó nyomot, gyermeki lelketekben.
Már mindketten felnőttetek, de nekem örökre a kislányom és kisfiam maradtok. Talán már kevésbé érzitek, hiszen unokáim is vannak, akik egész lényükkel bearanyozzák napjaimat.
A varázspálcámat valahol útközben elhagytam, de csipetnyi varázserőm még akad. S ami a legfontosabb:
szeretetem mindig veletek marad, örökkön-örökké.

Szandikám, unokám rajza édesanyjának, az én gyermekemnek.






Flag map

Flag Counter