Kisvirág

 photo kisvirag5_zps2bcad3b7.gif

zenedoboz

2011. május 29., vasárnap

Gyermeknapra



A gyermek

Mikor sírt

Sírt keservesen, tehetetlenül, 
Ideg-tépőn és szívet-szaggatón. 
Szülő-szív nem volt a szívem helyén, 
Karomra nem vehettem ringatón. 
Nem segíthettem rajta semmikép. 
Csak néztem riadt bús poéta-szemmel, 
Nagy szánalommal és nagy félelemmel 
A gyermeket, a mások gyermekét. 
A sírásában infernó jajongott, 
Azt hittem, összecsap a föld s az ég. 
Kis ajka ahogy görbült lefele, 
A végtelenbe kérdőjelet írt, 
Azt kérdezte, hogy mért jött ő ide. 
Csöpp száján, e parányi résen át 
A nagy démont: a Diszharmóniát 
Az ősök sorát láttam szertefolyni, 
És kis testében újratömörülve 
A nyomorúság kardalát dalolni. 
A szülők találgatták: mi leli. 
Én tudtam, látón s tehetetlenül 
Tudtam:egy fáj: az élet fáj neki. 
Szegény kis szíve új kis dobverő, 
Mellyel a sors a vak marsot veri. 
Hová, hová, minek, minek? 
A végzet dobját minek veritek, 
Szegény kis dobverők, szegény szívek? 
Elkábultam, – nem tudtam hol vagyok, 
S az Isten velem van, vagy ellenem, – 
Hálát adtam, hogy nincsen gyermekem. 


Mikor bámult

Két pici csillag, 
A miriádból kettő, 
Két összeillő: 
Az égről lefutottak. 
Azelőtt fenn ragyogtak, 
Azelőtt tükröződtek 
Tavakban, tengerekben, 
Csillagravágyó bús emberszemekben. 
Most bennük tükröződik a világ. 
Körülbámulják ezt a szűk szobát, 
E gondból rakott ember-madárfészket. 
Néznek kereken, értelmetlenül, 
Tapogatódzva, vad-idegenül, 
Csak pitymallik bennük a csillag-lélek, 
Fénye elkopott a nagy zuhanásban. 


Mikor mosolygott

Most átfutott arcán egy sugár. 
Egy tűnő, húnyó, bujdosó sugár, 
Mely annyi sírás-zivatar között 
A homlokunkra mégis visszajár. 
Látom üstökös-útja fordulóit: 
Mikor anyjára csillan: „Ismerem!” 
Mikor mint fényszökőkút, vagy rakéta 
Lobban fel az első játékszeren. 
Mikor mélázva, csendes ragyogással 
Nyomon kíséri az első mesét. 
Mikor először símogatja meg 
Egy kisleány rokon-tekintetét. 
Látom az első saját-gondolatnál 
S az első büszke férfi-tett után 
E visszatérő üstökös-mosolyt 
Derengni éjbehulló homlokán. 
De mindhiába anyaöl és játék, 
Tündérmese, gondolat, szeretet: 
Az ürben járó üstökös-mosoly 
Görbéjét kiszámítni nem lehet. 
Soká elmarad, ha tetszik neki, 
S ha tetszik, gyakrabban is megjelen, 
S útja szeszélyes tűz-kanyarodóit 
Igazán csak Te tudod, Istenem. 
Azt is tudod, hogy nyomorult vagyok, 
Mosolyod rajtam ritkán ragyogott, 
Értem kivételt kedved nem tehet. 
Nem rövidítheted meg a telet, 
Nem hosszabbíthatod meg a nyarat. 
És mégis kérlek, engedd visszatérni 
Gyakran e gyermekhez a sugarat. 


Mikor aludt

Jöttünk, mentünk, beszéltünk hangosan 
Gyors lámpafény gyúlt, hirtelen sötét lett, 
Az ajtó nyílt, az ajtó becsukódott, 
Feldübörgött a nagyváros zaja: 
Ő csak aludt. 
Az álma mélyebb volt a tengereknél, 
Hol járt, ki mondja meg? 
Micsoda álompartokon barangolt? 
Talán otthon, az igazi hazában. 
Aludt, mint gyökerében a virág, 
Aludt, mint a rügyben a rengeteg, 
Aludt, mint a vetés a hó alatt. 
Éreztem, ez az Isten békessége, 
Mely minden értelemnél magasabb.

Reményik Sándor



A gyerekek megsínylik az ilyesmit. (...) Jobban, mintsem a környezetük valaha is gondolná. A fájdalmat, a visszautasítást, a valahova tartozás hiányát. Olyasmi ez, amit nem lehet csupán kedvező életkörülményekkel jóvátenni. Nem pótolja az iskoláztatás, a kényelmes otthon, a biztos jövedelem vagy a kezdő tőke valami szakmához. 
/Agatha Christie /



A boldogsághoz vezető úton ott van a gyerekek szeretete és segítsége a csecsemőkortól a felnőttkor küszöbéig. 
/Lafayette Ron Hubbard /



Hacsak lehet, játszik a gyermek. Mert végül a játék komolyodik munkává. Boldog ember, ki a munkájában megtalálja a valamikori játék hangulatát. 
/Sütő András /



A saját sorsodban soha nem érzed magad olyan tehetetlennek, mint a gyereked bajaiban. 
/Moldova György /


A gyerekek okosabbak, mint hinnénk. Ezért tudjuk annyira megsebezni őket. 
/Erich Wolf Segal /



Gyermekeiteket hagyjátok néha orra esni, olykor csalódni, elkeseredni! Ne higgyétek, hogy az egészséges fejlődéshez nincs szükségük fájdalomra, búbánatra, dühre is! 
/Vavyan Fable /



Ha nem akarjuk, hogy úgy nőjenek fel a gyerekek, hogy egy nagy semmi van a szívük helyén, éreztetni kell velük, hogy jobban ragaszkodunk hozzájuk, mint bármi máshoz. 
/Dymphna Cusack /




Amikor még egész pici voltál, egy puszival jobbá tudtam tenni számodra a világot. Vagy egy kanálnyi orvossággal. Meg tudtam javítani olyasmit is, amin még a puszi sem segíthetett - ragasztóval és szalaggal, tűvel és cérnával, kapcsokkal és madzagokkal. (...) A felnőtt dolgok meghaladják a képességeimet. Azt kívánom, bárcsak lenne olyan varázserőm, amivel helyre tehetném az ilyesmit is.
De nem tehetek mást, mint hogy itt vagyok.
Mindig itt leszek.

/Pam Brown/



Ezekkel a gondolatokkal kívánok nagyon boldog gyermeknapot. S csak remélni tudom, hogy botladozásaim nem hagytak maradandó nyomot, gyermeki lelketekben.
Már mindketten felnőttetek, de nekem örökre a kislányom és kisfiam maradtok. Talán már kevésbé érzitek, hiszen unokáim is vannak, akik egész lényükkel bearanyozzák napjaimat.
A varázspálcámat valahol útközben elhagytam, de csipetnyi varázserőm még akad. S ami a legfontosabb:
szeretetem mindig veletek marad, örökkön-örökké.

Szandikám, unokám rajza édesanyjának, az én gyermekemnek.






Nincsenek megjegyzések:

Flag map

Flag Counter