Kisvirág

 photo kisvirag5_zps2bcad3b7.gif

zenedoboz

2011. június 29., szerda

Évforduló




Minden házassági évforduló ünnep, s mégis van közöttük néhány nevezetesebb, kiemeltebb. Kerek és nem egészen kerek évfordulók.
Mindez alkalom arra is, hogy köszönetet mondjunk egymásnak az együtt töltött szép napokért, évekért.




"...Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt..."

József Attila: Óda - részlet


2011. június 16., csütörtök

Az ölelés előnyei



Talán nem is gondolnád, hogy ez az egyszerű érzelmi megnyílvánulás mennyi pozitív változást hozhat a számodra.
Nem megy mindenkinek, mindenkivel ugyan olyan könnyen ez a fajta testi közelség, hiszen sokan gátlásokkal küzdünk. Bizony ez a befogadás komoly próbatétele. Nézzük meg akkor, miért is jó ha megtanulsz ölelni.



Az ölelés jó, mert:

- egészséges
- erősíti az immunrendszert
- csökkenti a stresszt
- gyógyítja a depressziót
- elősegíti a jó alvást
- fiatalít
- nincs káros mellékhatása
- természetes
- csodálatos gyógyszer
- alapvető szükséglet
- velünk született
- lágy és kedves
- nem kell hozzá segédeszköz
- nincs mesterséges része

Az ölelés tökéletes, mert:

- nem kell cserélni benne az elemet
- nem kell szervizelni
- nem inflálódik
- nem hízunk tőle
- nem kell hozzá biztosítás
- lopás ellen védett
- nem adóköteles
- nem piszkol
- mindkét részről adható

Ugye mennyi mindenre jó?

Ez az alapja a free hugs - Ingyen ölelés mozgalomnak is.

A mozgalom elindítója Jason Hunter, aki édesanyja temetési szertartásán figyelt fel arra, hogy milyen fontos volt a felszólalók számára édesanyja egy-egy szívből jövő, őszinte ölelése.
Mindez késztette arra, hogy minél több emberrel megismertesse ezt az érzést.

Így a mozgalom célja is a szeretet átadása, a figyelmesség valamint az emberi fontosságra való felhívás lett.
S mindezek legfőbb kifejező eszköze mi más lehetne, mint az ölelés.
Így indult útnak a mozgalom 2001-ben Miamiban, egyetlen taggal, majd nemcsak újabb tagok, hanem országok is csatlakoztak.




2011. június 2., csütörtök

FÖLD




A megsebbzett bolygó

A kék bolygó már talán nem is kék?
Pedig milyen szép volt nem is oly rég.
Most szürkés, büdös, füstös.
Ezért egyedül az ember a bűnös!
Az ember mindent elpusztít,
Pedig a természet kér, üvölt, sikít;
˝Kérlek, kérlek ne tedd ezt velem,
Hisz a te életed az én létem!˝
De hiába, a jelszó még mindig áll,
S a kérő sóhaj a bolygótól hiába száll.
Legyőzi az ember a természetet,
S ennek öröme természetes?
Hol a szépség, a harmónia?
Az ép értelemnek erről kell szólnia?
Csak annyit végy, amennyire szükség van,
A telhetetlenség hasztalan.
Őseink, a természettől kértek,
Csak annyit, mit elégnek véltek.
Ma az ember azt mondja:˝Nem elég.˝
S még többet akar még, még még!
Mindegy milyen áron?
Nem baj, ha már madár sem ül az ágon?
Esőerdeink fogyatkoznak,
Vizeink már nem adakoznak.
Minden, amihez ember ér,
Fogyatkozik, elszennyesül és gyér!
Miért jó ez, s kinek?
A harácsolás minek?
Hol van a józan ész?
EMBER NEM FÉLSZ?
Egyszer csak rájössz, NEM LESZ, AHOL ÉLSZ!

Ficanka



2011. május 29., vasárnap

Gyermeknapra



A gyermek

Mikor sírt

Sírt keservesen, tehetetlenül, 
Ideg-tépőn és szívet-szaggatón. 
Szülő-szív nem volt a szívem helyén, 
Karomra nem vehettem ringatón. 
Nem segíthettem rajta semmikép. 
Csak néztem riadt bús poéta-szemmel, 
Nagy szánalommal és nagy félelemmel 
A gyermeket, a mások gyermekét. 
A sírásában infernó jajongott, 
Azt hittem, összecsap a föld s az ég. 
Kis ajka ahogy görbült lefele, 
A végtelenbe kérdőjelet írt, 
Azt kérdezte, hogy mért jött ő ide. 
Csöpp száján, e parányi résen át 
A nagy démont: a Diszharmóniát 
Az ősök sorát láttam szertefolyni, 
És kis testében újratömörülve 
A nyomorúság kardalát dalolni. 
A szülők találgatták: mi leli. 
Én tudtam, látón s tehetetlenül 
Tudtam:egy fáj: az élet fáj neki. 
Szegény kis szíve új kis dobverő, 
Mellyel a sors a vak marsot veri. 
Hová, hová, minek, minek? 
A végzet dobját minek veritek, 
Szegény kis dobverők, szegény szívek? 
Elkábultam, – nem tudtam hol vagyok, 
S az Isten velem van, vagy ellenem, – 
Hálát adtam, hogy nincsen gyermekem. 


Mikor bámult

Két pici csillag, 
A miriádból kettő, 
Két összeillő: 
Az égről lefutottak. 
Azelőtt fenn ragyogtak, 
Azelőtt tükröződtek 
Tavakban, tengerekben, 
Csillagravágyó bús emberszemekben. 
Most bennük tükröződik a világ. 
Körülbámulják ezt a szűk szobát, 
E gondból rakott ember-madárfészket. 
Néznek kereken, értelmetlenül, 
Tapogatódzva, vad-idegenül, 
Csak pitymallik bennük a csillag-lélek, 
Fénye elkopott a nagy zuhanásban. 


Mikor mosolygott

Most átfutott arcán egy sugár. 
Egy tűnő, húnyó, bujdosó sugár, 
Mely annyi sírás-zivatar között 
A homlokunkra mégis visszajár. 
Látom üstökös-útja fordulóit: 
Mikor anyjára csillan: „Ismerem!” 
Mikor mint fényszökőkút, vagy rakéta 
Lobban fel az első játékszeren. 
Mikor mélázva, csendes ragyogással 
Nyomon kíséri az első mesét. 
Mikor először símogatja meg 
Egy kisleány rokon-tekintetét. 
Látom az első saját-gondolatnál 
S az első büszke férfi-tett után 
E visszatérő üstökös-mosolyt 
Derengni éjbehulló homlokán. 
De mindhiába anyaöl és játék, 
Tündérmese, gondolat, szeretet: 
Az ürben járó üstökös-mosoly 
Görbéjét kiszámítni nem lehet. 
Soká elmarad, ha tetszik neki, 
S ha tetszik, gyakrabban is megjelen, 
S útja szeszélyes tűz-kanyarodóit 
Igazán csak Te tudod, Istenem. 
Azt is tudod, hogy nyomorult vagyok, 
Mosolyod rajtam ritkán ragyogott, 
Értem kivételt kedved nem tehet. 
Nem rövidítheted meg a telet, 
Nem hosszabbíthatod meg a nyarat. 
És mégis kérlek, engedd visszatérni 
Gyakran e gyermekhez a sugarat. 


Mikor aludt

Jöttünk, mentünk, beszéltünk hangosan 
Gyors lámpafény gyúlt, hirtelen sötét lett, 
Az ajtó nyílt, az ajtó becsukódott, 
Feldübörgött a nagyváros zaja: 
Ő csak aludt. 
Az álma mélyebb volt a tengereknél, 
Hol járt, ki mondja meg? 
Micsoda álompartokon barangolt? 
Talán otthon, az igazi hazában. 
Aludt, mint gyökerében a virág, 
Aludt, mint a rügyben a rengeteg, 
Aludt, mint a vetés a hó alatt. 
Éreztem, ez az Isten békessége, 
Mely minden értelemnél magasabb.

Reményik Sándor



A gyerekek megsínylik az ilyesmit. (...) Jobban, mintsem a környezetük valaha is gondolná. A fájdalmat, a visszautasítást, a valahova tartozás hiányát. Olyasmi ez, amit nem lehet csupán kedvező életkörülményekkel jóvátenni. Nem pótolja az iskoláztatás, a kényelmes otthon, a biztos jövedelem vagy a kezdő tőke valami szakmához. 
/Agatha Christie /



A boldogsághoz vezető úton ott van a gyerekek szeretete és segítsége a csecsemőkortól a felnőttkor küszöbéig. 
/Lafayette Ron Hubbard /



Hacsak lehet, játszik a gyermek. Mert végül a játék komolyodik munkává. Boldog ember, ki a munkájában megtalálja a valamikori játék hangulatát. 
/Sütő András /



A saját sorsodban soha nem érzed magad olyan tehetetlennek, mint a gyereked bajaiban. 
/Moldova György /


A gyerekek okosabbak, mint hinnénk. Ezért tudjuk annyira megsebezni őket. 
/Erich Wolf Segal /



Gyermekeiteket hagyjátok néha orra esni, olykor csalódni, elkeseredni! Ne higgyétek, hogy az egészséges fejlődéshez nincs szükségük fájdalomra, búbánatra, dühre is! 
/Vavyan Fable /



Ha nem akarjuk, hogy úgy nőjenek fel a gyerekek, hogy egy nagy semmi van a szívük helyén, éreztetni kell velük, hogy jobban ragaszkodunk hozzájuk, mint bármi máshoz. 
/Dymphna Cusack /




Amikor még egész pici voltál, egy puszival jobbá tudtam tenni számodra a világot. Vagy egy kanálnyi orvossággal. Meg tudtam javítani olyasmit is, amin még a puszi sem segíthetett - ragasztóval és szalaggal, tűvel és cérnával, kapcsokkal és madzagokkal. (...) A felnőtt dolgok meghaladják a képességeimet. Azt kívánom, bárcsak lenne olyan varázserőm, amivel helyre tehetném az ilyesmit is.
De nem tehetek mást, mint hogy itt vagyok.
Mindig itt leszek.

/Pam Brown/



Ezekkel a gondolatokkal kívánok nagyon boldog gyermeknapot. S csak remélni tudom, hogy botladozásaim nem hagytak maradandó nyomot, gyermeki lelketekben.
Már mindketten felnőttetek, de nekem örökre a kislányom és kisfiam maradtok. Talán már kevésbé érzitek, hiszen unokáim is vannak, akik egész lényükkel bearanyozzák napjaimat.
A varázspálcámat valahol útközben elhagytam, de csipetnyi varázserőm még akad. S ami a legfontosabb:
szeretetem mindig veletek marad, örökkön-örökké.

Szandikám, unokám rajza édesanyjának, az én gyermekemnek.






2011. május 16., hétfő

Megfontolandó szavak az öregedésről...

A minap kaptam emailben, szívemnek egyik legkedvesebbtől.
... és milyen érdekes, mert a levél alján volt még egy utalás is, mely az Ötvenentúl oldalra mutatott és azon belül is a Most olvastam...című témára.
S még kiemelésképpen Léna barátnőm beírására is #632007 Léna. | 2011.01.15. | 07:51



Az eredeti fényképet Léna barátnőm készítette.


Véletlenek nincsenek, én most duplán örültem, mert akkor nem is figyeltem fel erre a beírásra. Viszont annyira megfogott és oly sok igazság van benne, hogy úgy gondoltam, megosztom veletek is, kedves vendégeim.
Jó szórakozást!


Egy nap, egy fiatal barátnőm azt kérdezte tőlem, milyen érzés öregedni. Meghökkentem kérdésén, mert én sosem gondoltam arra, hogy én öreg lennék.

Az ifjú hölgy, látván reakciómat, rögtön zavarba jött, de megmagyaráztam neki, hogy számomra ez egy érdekes kérdés, elgondolkodom rajta és majd később válaszolok neki.


Végül is úgy döntöttem, hogy az öregség egy ajándék.

Tulajdonképpen életemben most lehetek először az, aki mindig is szerettem volna lenni. Persze, nem a testem! Időnként én is kétségbeesem a ráncaim, a táskás szemem, a megereszkedett fenekem miatt. És gyakran meghökkenek azon az öreg nőn, aki visszanéz rám a tükörből (aki pont úgy néz ki, mint az anyám), de nem sokáig gyötrődöm ezek felett.


Sosem cserélném el az én nagyszerű életemet, a szerető családomat, az én csodálatos barátaimat a kevésbé ősz hajért vagy egy feszes hasért.


Ahogy korosodtam, egyre kedvesebb lettem a magam számára és kevésbé kritikus magammal szemben. A saját barátommá váltam. Nem tolom le magam, ha több süteményt eszem a kelleténél, vagy nem vetem be az ágyat, vagy megveszem azt a virágtartót az erkélyre, amire semmi szükség nincs, de jól néz ki. Felhatalmazva érzem magam, hogy élvezkedjek, hogy rendetlen legyek, hogy extravagáns legyek.

Annyiszor megéltem, hogy legkedvesebb barátaim idő előtt elmennek; mielőtt még megérték volna azt a szabadságot, amit az öregség hoz magával.
Ki törődik azzal, hogy hajnali 4-ig olvasok, vagy játszom a computeren?
Táncolhatok a régi muzsikára, ha úgy tartja a kedvem és sírhatok a régi szerelem emlékén...és meg is teszem.
Sétálok a vízparton egy olyan fürdőruhában, amiben kidomborodnak a testrészeim, és önfeledten vetem bele magam a hullámokba, ha jól esik, és nem törődöm a motorcsónakokból rám vetett sajnálkozó pillantásokkal.
Ők is lesznek öregek.
Tudom, persze, azt is, hogy időnként feledékeny vagyok. És hát van is néha mit, elfelejteni az életből. De azért a legfontosabb dolgokra emlékszem.
Hát igen, életem során azért megtört néhányszor a szívem. Hogyne tört volna meg, amikor elveszítesz valakit, akit szerettél, amikor egy gyerek szenved, vagy elüti a cicádat egy autó? De a megtört szív az, ami erőt ad és megértést és részvétet kelt.

Egy olyan szív, mely sosem szenvedett, érzéketlen maradt minden iránt, az sosem fog örömöt érezni a tökéletlenség felett.

Én nagyon boldog vagyok, hogy elég soká éltem ahhoz, hogy megőszülhessek, hogy a fiatalos nevetésem mély ráncokat mart az arcomra. Oly sokan vannak, akik soha nem nevettek és oly sokan, akik nem érték meg, hogy ősz hajszálaik legyenek.
Ahogy múlnak az évek, úgy egyre könnyebb pozitívnak lenni. Egyre kevesebbet kell törődni azzal, mit gondolnak mások. .
Én nem teszek fel magamnak se kérdéseket. Ráadásul fenntartom magamnak a jogot, hogy ne legyen igazam.

Nos, válaszolva ifjú barátnőm kérdésére, elmondhatom, hogy nem bánom, hogy öregszem.
Szabaddá tesz.
Szeretem azt, akivé váltam.
Nem akarok örökké élni, de amíg itt vagyok, nem fecsérlem olyanra az időmet, mint, hogy mi lett volna ha. vagy azon izgassam magam, mi lesz majd.
És minden áldott nap eszem édességet /már ha kedvem van hozzá/

Mindig mosolyogj és a szívből fakadó igaz barátságokra nagyon vigyázz!

Ismeretlen szerző, angolból fordítottam és ajánlom kor és kórtársaimnak.

Olga

És ajánlom még, hogy mindig nevessetek a saját hülyeségeiteken, mert a nevetés az élet legnagyobb adománya és a kínaiak szerint erősíti az immunrendszert.


Ugye érdemes volt elolvasni... no most lehet elmélkedni vagy éppen egy jó ízűt kacagni...





Flag map

Flag Counter