Kisvirág

 photo kisvirag5_zps2bcad3b7.gif

zenedoboz

2012. január 10., kedd

31.



Drága Kisfiam!

Ezelőtt 31 évvel láttad meg a világot. 1981. január 10-én, 18:17 perckor.

Már pocaklakóként is nagyon szerettelek, édesapáddal együtt. De amikor a világra jöttél, semmihez nem hasonlítható érzés kerített hatalmába. Csodálatos volt a karjaimban tartani téged.



Már akkor is

mikor csak gondolat voltál
majd szüntelen lázas akarat
mikor még nem tudhattam
hallom-e valaha hangodat
már akkor is?

mikor édes bizonyság lettél,
aprócska ugyan de igaz
mikor szívem alatt magad
voltál minden napban a vigasz
már akkor is?

mikor testem átformáltad
kedved s akaratod szerint
mikor még nem tudhattad
milyen lesz neked majd idekint
már akkor is?

mikor akaratlan osztoztál
velem örömben, bánatban
mikor elindultál felém
egy nap várva várt váratlan
már akkor is?

már akkor is
nagyon
szerettelek.
Sárhelyi Erika  /Netelka/


S ahogy cseperedtél, teltek az évek, ez az érzés nem múlt el. Szerintem nem is múlik el soha.

Mert akármilyen nagyra is nőttél és szép szál legény lettél, sőt most már egy kicsit emberesedtél is, de nekem örökre és megváltoztathatatlanul, a kisfiam maradsz.

 
Rudolf Steiner idézetek

A gyermeket tiszteletben kell fogadni, szeretetben kell nevelni és szabadságban kell elbocsátani.

Az egész gyermek olyan, mint egyetlen érzékszerv, minden hatásra reagál, amit emberek váltanak ki belőle. Hogy egész élete egészséges lesz-e vagy sem, attól függ, hogyan viselkednek a közelében.

Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.



Mit is kívánhatnék... jól tudod
Minden évben ismétlésbe
bocsátkozok.
De azért ismétlem
szüntelen.
Mert nékem ez
lételem.
S hiszem, érzed
szeretetem.

Csiszi - 2012. január 10. Monor



2012. január 7., szombat

Kockázat




Ki tudja, érdemes-e blogot írni? Egyfajta kitárulkozás a világ felé. Szabad-e blogot írni? Többféle véleménnyel találkoztam már. Mondhatod és mondhatom, hogy bizonyos kockázattal jár.  De hát az élet is ilyen, kockázatos és mi mégis feszegetjük határait. A végén talán rájövünk, hogy érdemes volt kockáztatni.
Évről-évre. Napról napra.
Ahogy a másodpercekből percek, a percekből órák és az órákból napok lettek-lesznek.

Csiszi

"Nem vagyok a sors áldozata – gondolta minden percben -, hiszen merek kockáztatni, átlépni a korlátaimat, és olyan kalandban lesz részem, amelyre majd öregkoromban, egy unalmas délutánon nosztalgiával emlékezhetek – bármilyen abszurdnak tűnhet is ez."


"Szerencsétlen, aki nem mer kockáztatni. Lehet, hogy soha nem csalódik, soha nem ábrándul ki, és nem is szenved úgy, mint azok, akik egész életükben egyetlen álmot követnek. De amikor visszatekint - hiszen mindannyian visszatekintünk - meghallja, amit a szíve súg: "Mit csináltál azzal a rengeteg csodával, amit Isten elhintett a hétköznapjaidban? Mit csináltál azokkal a talentumokkal, amelyeket rád bízott a Mestered? Elástad mindet egy mély gödörbe, mert féltél, hogy elveszíted őket. Íme hát az örökséged: a bizonyosság, hogy eltékozoltad az életed."

Paulo Coelho



2012. január 4., szerda

Csodálatos




Miért keresnék távoli csodákat?
hiszen, hogy élek, maga is csoda!
Csodálatos, hogy volt idő: nem éltem,
csodálni ezt meg nem szűnök soha.
Csoda, hogy látok, hallok és beszélek,
csoda, hogy érzek és gondolkodom,
képzeletemben képek szárnyasodnak
s betűhálómmal őket elfogom.

Hát nem csoda, hogy írok, egymagában?
Sejtelmem nincs, hogy honnan e zene?
Mért éppen én s nem ő, vagy tán a másik
e furcsa szellem titkos búhelye?
Csodálhatnám a napot és a holdat
s az Érthetetlen szót, hogy: Végtelen;
de mért szállnék a messzi csillagokra,
hiszen csoda az én kis életem.

És új életek szakadtak belőlem,
oly egyszerű és mégis oly csodás,
ahogy a rügyből a levél kipattan,
mégis mi hát egy új fogantatás?
Mi az a furcsa láz: szeretni, vágyni,
mi a remegés, mi a félelem?
S mily különös, úgy csüggni mindhalálig
egy idegen, egy másik életen.

A gyerekem az életemnek mása, 
ő én vagyok, de mégis Ő maga.
Csodáltam őt, amikor járni kezdett,
mikor kibuggyant legelső szava,
s hogy egyre nőtt, akkor már félni kezdtem:
lehetséges, hogy Ő még Én vagyok?
s mikor benne is képek szárnyasodtak,
akkor éreztem, hogy már elhagyott.

Csodálatos, hogy mennyiféle kép van,
s ahány ember, megannyi képzelet.
Mindenki lát, csupán röptén elfogni
kevesen tudják ám a képeket,
művésznek mondják az ilyen varázslót,
aki szavakba, színbe, kőbe vés,
de honnan ez, én is miként csinálom?
Ez az, ami oly rejtelmes, mesés.

Csodálkozom, csodálkozom, hogy élek!
Azt sem tudom, miből, meddig, hogyan?!
Akár a mag, amely egy sziklacsúcson
gyökeret ver s kövek közt megfogan.
A szél a gyönge magvat elsodorja,
de erős az élet és megtapad...
Csodálatos az élet és hogy élek 
s hogy én is adtam életmagvakat!

Várnai Zseni

Az élet alkonyán


Elmúlt már az ifjúságod
Itt van életed alkonya.
Ne gondolj az elmúlásra.
Ne add fel soha!

Tartogat még az élet szépet
Még, ha lassabb is már a lépted
Gyönyörködj kerted virágban
Fürdőzz meg a Napsugárban.

Nézd, hogy növekszik egy kisgyermek.
Tanítsd meg , mire csak lehet
Ha tovább adod a jót és szépet
Már nem volt hiába élted!

A reményt , ne add fel soha,
Hogy sorsod nem lesz mostoha.
Ha elérkezik az utolsó óra
Mosolyogva indulj a Nagy Útra.

Mikor megszülettél, mosolygott mindenki
Egyedül Te sírtál ,más senki.
Próbáld úgy élni Élted,
Hogy mikor elmész sírjanak Érted!

Kárpáti Éva

Flag map

Flag Counter