"Mindazokért akik nincsenek itt..."

2011.10. 05. - Első nap

Ferihegytől Szófiáig 

Drága Barátaim és kedves idelátogató! 

Ígéretet tettem Csipet barátnőimnek, hogy beszámolok a Szófiában töltött négy napomról, s az ígéret szép szó…. 

Remélem, hogy legalább nyomokban vissza tudom adni az érzést, melyet a repülőn, a csodálatot, melyet egy-egy pompás épület vagy ikon láttán éreztem. Szép és tartalmas napjaink voltak sűrítve, mert férjem két napos konferenciára ment Szófiába és ő csütörtökön egész nap, pénteken kora délután érkezett vissza a szálláshelyünkre. 

Nagyon nehezen szántam rá magam erre az útra, megmagyarázni sem tudom miért. 

Itt is köszönöm gyermekeimnek, a Csipeteknek, hogy gondolataikat megosztották velem, ezzel is segítve a döntésemet. S legfőképpen Karcsimnak, hogy türelemmel volt irántam. Élményekkel a tarsolyomban tértem haza, s most már rajtam a sor, hogy meséljek. 

A repülőgép 13:10-kor indul, a Liszt Ferenc terminál II-ről. Mi már 11 óra óta itt vagyunk. Hamar átjutottunk az ellenőrzéseken, ami nem mindig ily gördülékeny. Ezért jöttünk korábban. 

Férjem múltkori tapasztalata is ezt látszott erősíteni. Közel másfél órát tartott, míg bejutott, úgy "kapták ki" a sorból, hogy elérje a repülőgépét. Most kényelmesen intéződött minden. Karcsim szokta mondani, hogy őt nem szereti a számítógép, hát a biztonsági kapu sem. Sípolt, mialatt átjött. No levetkőznie nem kellett, mert kiderült, hogy a ludas egy db száz forintos, ami elrejtve a zsebében maradt. Átjutott ő is. 

Nem bánom, hogy várakozni kell, mert van mit nézni. Készítettem pár fényképet, ami ezt az impozáns várócsarnokot, legalább részleteiben igyekszik bemutatni. 

Hatalmas, levegős. Vásárolhatsz, ehetsz és ihatsz is, de nagyon drágán. Viszont, ha éhes vagy és a géped indulásáig sok időd van, rákényszerülsz, mert ételt és italt nem hozhatsz be. 

Lassan érkezik az idő, amikor beszállhatunk, 12:30. 

Nézelődésem közepette sok-sok takarítót láttam, serénykedni. A legkisebb foltot a kövezetről, a mozgólépcsők korlátját, üvegrészét takarították folyamatosan. Fenn a csarnok tetején munkások dolgoztak, oly könnyedén és természetesen járnak-kelnek a tetőn, mintha a föld lenne a talpuk alatt. 

Miközben én szemlélődök emberem elment ásványvizet venni. Jön már… 

Lányok a víz "aranyárban" van! Fél literes 550,- Ft-ba került. 

Kinyitották a kaput s mi megyünk, hogy beszálljunk. Nem kellett kimenni a géphez, mert a terminálból egyenesen - egy folyosón - keresztül - a repülőgépbe jutunk. Szívélyes fogadtatás után elfoglaljuk helyünket, egy kedves fiatal hölgy mellé ülünk. Jobban mondva én az ablak mellé, aminek határtalanul örülök, mert így tudok fényképezni. Szép, tiszta idő van, még a nap is mosolyog ránk. 

S akkor a gép megindult, majd el kezdett emelkedni, egyre magasabbra és magasabbra. 

Leírhatatlan élmény látni a felhő pamacsokat, ahogy úsznak az égen. Alattunk a föld, mint egy nagy patchwork takaró, úgy borítja be a tájat. GYÖNYÖRŰ!!! 

Odakinn a hőmérséklet -44 °C és 9000 m magasan vagyunk. 

Közben megérkezett az ebédünk Sió narancs és sósperec formájában, illetve teasütemény, ha valaki az édeset szereti. 

A monitoron, egy térképen folyamatosan mutatják, merre járunk. Most sajnálom csak igazán, hogy nem tudok gyorsírni, mert akkor sokkal több mindent megoszthatnék veletek. 

10665 m magasan repülünk, odakinn a hőmérséklet -54 °C. A Nap gyönyörűen ragyog. A folyók - attól függően, hogy a Nap hogyan éri - ezüstös illetve zöld színben pompáznak. A felhők szőnyegként terülnek el, gombát vagy karfiolt formázva. Nemrég hagytuk el Belgrádot, most Kragujevac felett repülünk. 

Az ember mindig tanul… azt hittem feljebb emelkedett a gép, de Karcsim mondta, ilyen magasságokban érzékelni lehet, hogy a Föld gömbölyű. Ezért éreztem úgy, mintha emelkedne a repülőgép. 

S most Édesanyám jutott az eszembe. Vele repültem először, közel 40 éve és rettenetesen féltem. Akkor is ablak mellett ültem, de úgy rémlik akkor nem élveztem így az utazást. Még a mondatra is emlékszem, amit akkor mondtam neki, amikor kérte, hogy cseréljünk helyet: 

-én innen csak akkor állok fel, ha leszállt a repülő és stabilan a földön vagyunk.

Most már én is mosolygok a régi önmagamon. Szerintem Édes is mosolyog és valamelyik felhőn ül és vigyázza utunkat. Közelemben érzem. 

Szerencsésen földet értünk, szinte zökkenő nélkül tette le a pilóta a gépet. 

Az ellenőrzésen hamar átjöttünk, csak a személyit kellet felmutatni és a csomagjaink is sértetlenül érkeztek. 

Körbenéztünk térképet keresve, de amit találtunk az csak bolgárul volt feliratozva, s természetesen cirill betűkkel. 

Úgy gondoltuk busszal megyünk, de végül is a taxi mellett döntöttünk. 17 €-ért akart bevinni, de egy reptéri dolgozó szólt, hogy ők nem hivatalos taxisok. Közben már Karcsim is meggondolta, amikor látta, hogy nem sárga taxihoz kísér. Végül megleltük a sárga taxisokat, volt belőlük bőven és a fuvardíj 10 € volt. Közel fél órát tartott az út, amíg a Lion hotelhez értünk. 

Miután kiszálltunk akár itthon is érezhettük magunkat, mert nagy építkezés folyik itt is. A metrót építik. Aki jövőre utazik Szófiába, már metróval is bejöhet a városba. 

A szálloda körül nem szép a látvány, az építkezés miatt, ezt majd látni lehet a fényképeknél.

A szállás a célnak megfelelő, 48 € 2fő/éjszakára, ***-os, mozgáskorlátozottaknak nem ajánlom.  Kipakoltunk, kicsit felfrissítettük magunkat s elindultunk terepszemlére. 2-2 fél órát sétáltunk, több mindent láttunk. 

Megéheztünk, ezért betértünk a közeli árushoz s ettünk valami fenségesen puha, sajtos és meleg finomságot. 

Elmentünk a Minisztériumhoz, ahol Karcsimnak holnap lesz a konferencia. A rengeteg útfelújítás miatt érdemes gyalog menni. Megállapítottuk, hogy kb. 20-30 perc alatt odaér. Mindkettőnkre ránk fér a mozgás, így ahova lehetett gyalog mentünk. 

Láttuk az őrségváltást, mely minden órában van, a Köztársasági Palota előtt. Remélem a képek, valamennyire visszaadják az ünnepélyességet. 

Hatalmas terek, utcák, épületek. Fölém magasodtak, mégsem azt éreztem, hogy mindjárt összenyomnak, hanem határtalan szabadságot, levegőt, teret. Mintha az óriások birodalmában járnék. 

S tudjátok nagyon szimpatikus és jó dolognak tartom, hogy rengeteg park és működő szökőkút található a városban. 

Ettünk fagyit is, melyet nem gombócra, hanem súlyra adtak. Lehetett kis műanyag tálkába vagy tölcsérbe kérni. A tölcsér kétszer akkora, mint az itthoni és mire elkanalazgattam a fagyit, nem ázott szét. Így elropogtathattam azt is. 

S hazafelé bandukolva láttuk a hétköznapokat is a városközpont közelében. Málló vakolatok, rozoga járdák, koszos utcák. Ugye ismerős? Sok épület van itt is, ami felújításra vár. 

Fény és árnyék. Árnyék és fény váltja egymást. 

Nagyon tetszik, ahogyan este a főbb épületeket megvilágítják. Olyan szemet gyönyörködtető. S este a parkokban emberek andalognak, beszélgetnek. Nevetéssel és padokkal vár a tér. 

Lányok! Gondolatban itt vagytok velünk. Lelki szemeim előtt megjelenik a következő kép: 

A szabadtéri kávézóban ülünk, és mosolyt varázsolunk minden arcra. 

Most nagyon elfáradtam, de átgondolva az egész napot, csodálatos élményekkel lettem gazdagabb.

Élet

Amikor elmúlik a fiatalság, az életbe gyönyörű időszak köszönt be - nyugodt és mély, mint a napsugaras ősz. Ebben az időszakban érik meg az élet vetése és a kertben a gyümölcs. Az ifjúság tavaszi szertelensége akkor már nem helyénvaló. Mintha földi hajlékunk épületét most tetőzné be az élet.

Ebben az időszakban minden, amit átélünk - jó és rossz is, az örömteli és a szomorú is -, megváltoztatja tudatunkat. Lemondunk arról, hogy az ábrándozás elvarázsolt világában tévelyegjünk, és úgy rendezzük be az életet, ahogyan azt korlátozott lehetőségeink megengedik. Nem vonz bennünket egy ismeretlen, szerelmes asszony csábító tekintete, és többre értékeljük a régi vonzalmakat.

Az ifjúság frissessége akkor már elhalványodik, és az ember nem öregedő lelke a hosszú közös élet után mind világosabban ül ki az arc, a szem kifejezésében. A hang, a mosoly, a tekintet - minden összhangba kerül az ember belső világával. Nem reménykedünk többé az elérhetetlenben, nem kesergünk többé a hűtlen szerető miatt, és megbocsátunk azoknak, akik megcsalnak bennünket.

S akkor odaadjuk a szívünket annak, aki mellettünk állt, aki megszeretett bennünket, aki hűséges maradt hozzánk az élet minden vihara és minden keserű elválása után. S érezzük az elégedettséget és nyugalmat a kipróbált, hű barátok kedves körében. Keserű azok sorsa, akik az élet lágy alkonyán új vonzalmakat, új sikereket vonszolnak hasztalanul, akikre nem vár a meghitt otthon, amelyben megpihenhetnek, s akiket nem üdvözöl a lámpa meleg fénye, ha este hazatérnek.

Rabindranath Tagore