Kisvirág

 photo kisvirag5_zps2bcad3b7.gif

zenedoboz

2011. október 11., kedd

Élet



Amikor elmúlik a fiatalság, az életbe gyönyörű időszak köszönt be - nyugodt és mély, mint a napsugaras ősz. Ebben az időszakban érik meg az élet vetése és a kertben a gyümölcs. Az ifjúság tavaszi szertelensége akkor már nem helyénvaló. Mintha földi hajlékunk épületét most tetőzné be az élet.
Ebben az időszakban minden, amit átélünk - jó és rossz is, az örömteli és a szomorú is -, megváltoztatja tudatunkat. Lemondunk arról, hogy az ábrándozás elvarázsolt világában tévelyegjünk, és úgy rendezzük be az életet, ahogyan azt korlátozott lehetőségeink megengedik. Nem vonz bennünket egy ismeretlen, szerelmes asszony csábító tekintete, és többre értékeljük a régi vonzalmakat.
Az ifjúság frissessége akkor már elhalványodik, és az ember nem öregedő lelke a hosszú közös élet után mind világosabban ül ki az arc, a szem kifejezésében. A hang, a mosoly, a tekintet - minden összhangba kerül az ember belső világával. Nem reménykedünk többé az elérhetetlenben, nem kesergünk többé a hűtlen szerető miatt, és megbocsátunk azoknak, akik megcsalnak bennünket.
S akkor odaadjuk a szívünket annak, aki mellettünk állt, aki megszeretett bennünket, aki hűséges maradt hozzánk az élet minden vihara és minden keserű elválása után. S érezzük az elégedettséget és nyugalmat a kipróbált, hű barátok kedves körében. Keserű azok sorsa, akik az élet lágy alkonyán új vonzalmakat, új sikereket vonszolnak hasztalanul, akikre nem vár a meghitt otthon, amelyben megpihenhetnek, s akiket nem üdvözöl a lámpa meleg fénye, ha este hazatérnek.

Rabindranath Tagore

2011. szeptember 17., szombat

Napindítónak






Mikor azt hinnéd a történet már a végéhez ért,
új dallam kezdődik el,
egeret a macskára bízni könnyelműség,
bársonymancs rút karmot rejt,
na de fenn a nap lát téged,
vigyorog és óvja a lépted,
és ha bárki megkarmolna,
húzz már el, de fogd poénnak fel!

Refr.:
Hogyha lezuhog a jégeső, s jól fejbe ver, hát szteppelj vele,
és mikor egy százkilós a lábadra lép ne kékülj bele,
ha pofon üt a fém liftajtó, mikor a jó rég nem jó,
mikor az ág is csak húz, mikor a dal már csak blues,
ha nevetni tudsz, a bajból kijutsz,
tiéd a nagyvilág, hidd csak el!
Ez, ami kell! Óóóó, ez ami kell!

Mikor reggel ébreszt a vekker és a kukás,
képzeld, hogy zöld réten jársz,
mikor sírba kergetne már a sok ugatás,
hidd azt hogy, felhőkön szállsz, hisz
visz a szél és fentről látod,
a tetőkön száz jóbarátod,
noha néha fúj és nyávog, de nem tép szét a macskanemzetség!

Refr.:
Hogyha lezuhog a jégeső, s jól fejbe ver, hát szteppelj vele,
és mikor egy százkilós a lábadra lép ne kékülj bele,
ha pofon üt a fém liftajtó, mikor a jó rég nem jó,
mikor az ág is csak húz, mikor a dal már csak blues,
ha röhögni tudsz, a bajból kijutsz,
tiéd a nagyvilág, hidd csak el!
Ez, ami kell!

Ha pofon üt a fém liftajtó, mikor a jó rég nem jó,
hisz a macska s egér, amíg él együtt él,
hát ez itt a lényeg, hogy lásd meg a szépet (szépet),
s jó lesz itt élned (élned),
hidd el! Ez, ami kell! Ez, ami kell!








2011. szeptember 16., péntek

Magam alatt...


Nincs kedvem, a munka is alig megy.
Leginkább az csinálnám, amit majd az alábbi képen láttok.

http://elim.freeblog.hu/tags/munka/

... de azt sem bánnám, ha összeragadna pár nap és aludnék, nem tudva semmit a külvilágról. Begubóznék és kipihenném magamat.




1)
Most nem vagyok magam, nem vagyok magamnál
Az agyam zsibbad, éppen, hogy vegetál.
Csak nézek ki bután a fejemből
Ez a nyomasztó érzés meggyötör.
Hiába kék az ég, hiába süt rám a nap
Hiába látok mosolygó arcokat.
Hiába énekelnek most nekem a madarak,
Azt hiszem ma megmaradok magam alatt.
Üres a fejem, a lelkem árva,
Egy nehéz súly húz vissza a magányba
És hatalmába kerít engem a bánat
Teljesen felemészt az önsajnálat.
Nincs tervem, nincs célom, nincs jövőképem
Egyre kevésbé izgat a létem.
Még magamnál vagyok, kínoz a tudat,
És fogva tart a világvége hangulat.

Refr.:
Remélem, más lesz mikor felkelek holnap
Bár fejemben a gondolatok még zakatolnak
Nem áll meg az idő, megint elmúlt egy nap,
Ma még ma van, de holnap már tegnap.
Remélem, más lesz mikor felkelek holnap
Bár fejemben a gondolatok még zakatolnak
Nem áll meg az idő, megint elmúlt egy nap,
Ma még ma van, de holnap már tegnap.

2)
Néha napján a magány különös hangulatban talál
De csak a felszín ilyen sivár, belül még van szivárvány
Van az a pár röpke óra, és már nem beszélünk róla
A depresszió elszáll, a lélek megrontója
Távol áll már, másra száll tán,
És holnap arra emlékszem, hogy tegnap kábán
Itt feküdtem árván,
És befelé nézve csak rosszat láttam
A pozitív látásmódra hiába fókuszáltam
Csak rontott a helyzeten, és visszafelé sült el
Tudatalatti vihar söpört mindent el.
Most is ez van itt bennem, a pusztulás a testben
De remélem, hogy nem lesz már, ha felkeltem.

Remélem, hogy más lesz ...

2011. szeptember 9., péntek

Ha a csend beszélni tudna...




Ha a csend beszélni tudna
Négymilliárd hangon szólna
Mindarról, mi bennünk rejtve él
Vágydal szólna száz szólamra
Minden gondolat dobolna
Millió szó összefolyna
Ezer nyelven kavarogna
S a világnak nem lenne titka
na na na na na na...

Ha zene nélkül volna dallam
Egy soha meg nem szólalt dalban
Megtudnád, hogy mit is akartam.

A csend minden nyelven hallgat
Szóra még sosem bírták
Azt hiszem, hogy ezt még te sem tudnád
De több van, mit szemed láthat
De több van, mit füled hall
S van akinek a csend szavak nélkül
Van akinek a csend szavak nélkül is vall

Ha a csend beszélni tudna
Hol nevetne hol meg sírna
Fekete is fehér volna talán
Vallomások, látomások
Víziók és hazugságok
Érzések és kívánságok
Megtörnének, széttörnének
Tükörfalán a beszédnek
na na na na...


2011. szeptember 5., hétfő

Hétköznapok



CSAK NÉHÁNY ÓRA KELL

A hétköznapok rohanásában,
Legyen számodra néhány óra,
Mikor szívedet betakarja, 
A béke puha, álomtakarója.

Hunyd be a szemed, és pihenj meg,
Hallgasd, ahogy a csend mesél,
S amit szeretettel, szívből adnak, 
Elfogadni azt soha ne félj.

Tanuld meg: lehet ébren álmodni,
Fényeset, szépet, ezer csodát. 
Hagyd, hogy kihulló könnyed lemossa,
Fájdalmas múlt útjának porát.

Életünk sokszínű tarka függöny,
Sötét a bú, s az öröm fehér.
Az ember, mert így van megteremtve, 
Ösztönösen is folyton remél.

Nem is tudjuk tán, de mindig várunk,
Sokszor talán csak néhány szóra.
Barátra, szívre, egy kis mosolyra, 
Hogy jusson ránk is néhány óra.

Nem gyenge az, aki mer szeretni,
S választ sok kérdésre nem keres.
Szemünkkel nem látjuk, mi a fontos, 
A lényeghez a szívünk vezet.

Farkas Éva

Flag map

Flag Counter