Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj.
/Charlotte Brontë – Jane Eyre/
Nem az a legalapvetőbb érzelmi szükségletünk, hogy szerelmesek legyünk, hanem az, hogy társunk őszintén szeressen, olyan szeretettel, mely nem az ösztönökből fakad, hanem értelmi és akarati világában gyökerezik. Arra van szükségünk, hogy olyasvalaki szeressen, aki szabadon döntött mellettünk, s aki meglátja bennünk a szeretetreméltót.
Az ilyen szeretet erőfeszítést és önfegyelmet kíván. Azzal a döntéssel jár, hogy energiáinkat befektetve a másik javát igyekezzük szolgálni, s ha erőfeszítéseink nyomán gazdagodik az élete, az minket is megelégedéssel tölt el, hiszen őszintén szeretünk valakit. Ehhez nincs szükségünk a szerelmi mámorra. Valójában az igazi szeretet a szerelmi állapot elmúltával lép életbe.
/Gary Chapman: Egymásra hangolva/
A család azt jelenti, megosztjuk egymással a hibáinkat, a tökéletlenségeinket és az érzéseinket, miközben nem szűnünk meg szeretni egymást. De még ha szeretet árad belőlünk, akkor sem vagyunk mindig szeretetre méltók. Ha pedig nem vagyunk tökéletesek, lényeges, hogy meg tudjuk bocsátani önmagunknak és másoknak. Azután másnap reggel elölről kezdünk mindent. Olyan folyamat ez, mint a bimbó nyílása. Virágzás, virulás és virágba borulás.
/Bernie Siegel/
Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat. Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen? A választ magad előtt is szégyellni fogod – sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt. A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod. Milyen ember az, aki még a jelent sem képes önmagában elviselni? – Ha félreteszed, ami bánt, máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad.
Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát miatta? Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami mulandó felett?
Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel, szőlővel, kővel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szőlőhöz, kőhöz nem illik. Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen.
Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik – tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold? Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?
Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik. A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád – neked csak járnod kell rajta.
/Marcus Aurelius: Rossz érzések ellenszere/
Ha eluralkodik rajtunk a félelem, a kétségbeesés, a megszokás, az állandóság, a reménytelenség, és a tragikum hálát adhatunk Istennek a bajor cukormázas kekszért. És szerencsére, ha éppen nincs keksz akkor is megnyugvásra lelünk egy ismerős kéz érintésében, vagy egy kedves gesztusban, egy apró biztatásban, vagy egy szerető ölelésben, vagy mások vigasztalásában.
/Stranger Than Fiction - Felforgatókönyv/
Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban.
Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, a szerint hogy mekkora bennünk a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halk szavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt.
/Wass Albert: Csaba/
Ha beismerjük félelmeinket, akkor leszokunk arról, hogy más embereket hibáztassunk… Amikor elfogadjuk, hogy többé már nem kell tökéletesnek lennünk, és érzelmeink egyik fő mozgatórugójaként félelmeinket nevezzük meg, szeretteink erre reagálni fognak. Sérülékenységünk beismerése jobban működik, mint mások sértegetése.
/Andrew Matthews/
A világ leglassúbb folyamata: az érzés megváltoztatása a gondolat által.
Évekkel ezelőtt adtuk kislányomnak ezt a verses könyvecskét. Amikor elköltözött tőlünk, nem vitte magával, de én megőriztem. A kedves rajzok és a hozzájuk kapcsolódó versek, szeretetre méltó emberi tulajdonságokat adnak a kis virágoknak, a tavasz tündéreinek.
Mivel egyre inkább érzem, hogy a tavasz megérkezett, úgy gondoltam megosztom veletek is, e kedves versikéket. Szerintem nem csak gyermekeknek szól, de én örömmel fogom olvasni az unokáimnak is.
BARKA
Az összes virág arra vágyott,
hogy a legszebb ő legyen,
illata pompázzon
majd a nyári gyepen.
A barka sapkát húzott,
puhát és meleget:
"Nem várok új ruhára,
most adok örömet."
SZELLŐRÓZSA
Mégha zord is kint az idő,
s hinni nehezen lehet,
hogy valaha jön a tavasz
s elkergeti a telet,
szellőrózsa hisz a fényben,
hisz a jövő tavaszban,
s legyőzheti a zord telet,
elhozza kikeletet,
kinek ilyen hite van.
KANKALIN
Egy kis kulcs a boldogsághoz
valamennyiünk vágya,
és azt hisszük, hogy dicsőség,
büszke pompa az ára.
Pedig, ki a boldogságot
nagy dolgokban keresi,
átlép rajta, mert e kulcsot
kicsinységekben leli.
IBOLYA
Nem vagyok szép, mint a rózsa,
nemes, mint a tulipán,
nagy sem, mint a napraforgó,
észre sem veszel talán.
Ám szerény kis ibolyaként
néked örömöt adok,
neked, másnak, mindenkinek
mindig adni akarok.
VADRÓZSA
A puszta - bár nincs semmije -
vendégségbe hívta
a vadrózsát, hogy vele
mindenét megossza.
A vadrózsa ott maradt,
sőt örült is nagyon,
s virágtengerré változott
a puszta e napon.
A KIS GYÜMÖLCSVIRÁG
A kisvirág sírt a fán,
egy szirma elveszett,
szánalomból minden társa
egyet levetett.
A puha kicsi szirmok
hullottak, mint a hó,
egyformák lettek újra
s kacagtak: élni jó!
HARANGVIRÁG
Kis harangvirág csilingel,
szelíd hangját szél hordozza,
tavaszt hirdet a világnak,
giling-galang harangozza.
S ha a szívek nyitva állnak,
belopódzik ez a dallam,
és e halk és csöndes dalban
reménység és nagy öröm van.
CSIPKERÓZSA
Hol volt, hol nem hajdanában,
régi és igaz mese...
minden évben újra nyílik,
kis kertem díszes vele.
Csipkerózsa egész télen
mély álomban szendereg,
de ha a nap cirógatja,
új életre ébredez.
Ugye, hogy aranyosak. Szeretettel ajánlom.
Információ:
A képeket a netről hoztam, csak egy eredeti, amely a kis könyvecske borítójának egy részletét ábrázolja. S ez a három kis tündér az elején.
A verseket Ida Bohatta írta és Csillag Éva fordította. A könyvecske az Officina Nova kiadó gondozásában a '70-es évek közepén jelent meg.
Mondd, Kedvesem, hogy szépnek látsz! Kiáltsd százszor, mondd ezerszer, vagy súgd fülembe, hogy rám vágysz… súgd, legalább most az egyszer! Mondd, hogy lelked szavamtól ébred, verseim benned visszhangot vetnek, s hogy, szerelmem hű vendéged mélységes mélyén szívednek… Mondd még, mert könny áztatja arcomat, mondd Kedvesem, mondd, hogy szeretsz! Mondd még, hogy halljam hangodat! Mondd még, hogy szívem betöltse szavad, mondd Kedvesem, mondd, hogy szeretsz! Mondd még, amíg szavad marad.
/Harcos Katalin/
Ezer alakban rejtőzhetsz
Ezer alakba rejtőzhetsz előttem,
Csupa-Kedvesség, látom, mind te vagy;
futhatsz, csodák varázsfátylába szőtten,
s Csupa-Jelen, látom, hogy merre vagy.
A karcsu ciprus ifju erejében,
Csupa-Szépség, felismerlek: te vagy;
a folyam zsongó hullámtengerében,
Csupa-Hízelgés, ott is csak te vagy.
Ha a szökellő vízsugár kibomlik,
Csupa-Játék, nekem az is te vagy;
a felhőben, amely épülve omlik,
te Csupa-Tánc, téged látlak: te vagy.
Rét szőnyegében ragyogó virágok:
te Csupa-Csillag, nekem mind te vagy:
hol ezerkaru repkényt kúszni látok,
ó Csupa-Ölelés, ott is te vagy.
Mikor hajnal gyúl rőten a hegyekre,
Csupa-Vidámság, köszöntlek: te vagy;
a tiszta ég szent legét belehellve,
Csupa-Szív-Üdve, italom te vagy.
Tudásomnak, ha gondolom, ha érzem,
Csupa-Bölcsesség, forrása te vagy;
és mikor Allah száz nevét idézem,
minden nevének visszhangja te vagy.
/Johann Wolfgang Goethe/
Hasonlatok
Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízű vagy,
olyan vagy, mint a mák,
s akár a folyton gyűrűző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő,
olyan vagy mint egy vélem nőtt barát
s nem ismerem ma sem
egészen még nehéz
hajadnak illatát,
és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst-
és néha félek tőled én,
ha villámszínű vagy,
s mint napsütötte égiháború :
sötétarany,-
ha megharagszol, ép
olyan vagy mint az ú,
mélyhangú, hosszan zengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd.
A névnapok megünneplése nálunk mindennapos dolognak számít, jóllehet számos európai, főként nyugat-európai országban ez a szokás egyáltalán nem jellemző. Nem találunk ilyen ünnepet a miénktől eltérő kultúrájú népek, kontinensek életében sem.
Néhány érdekesség a névnap ünneplésével kapcsolatban.
A név mindenkori feladata, hogy az embert azonosítsa, és egyben megkülönböztesse a többi embertől. Az ősi társadalmakban, valamint az ókorban a nevet a személyiség fontos elemének tekintették, amely természetfeletti hatással, hatalommal is rendelkezik. Sokan ma is hisznek abban, hogy a névnek személyazonosító funkciója van, ezért a nevet a viselőjéhez kell igazítani, vagy a személynek kell a nevéhez hasonlóvá válni..
A nevek – így a magyar nevek is – kezdetben "beszélő" nevek voltak, jelentésük azonban idővel elhomályosult: az egyén jellembeli vagy testi tulajdonságát jelölték, vagy valamilyen természeti jelenséget, tárgyat neveztek meg. Példaképpen elég felidézni a Bibliában szereplő neveket, hiszen azok egyértelműen arról tanúskodnak, hogy a névadásban elsődleges szempont volt a név jelentése: az azt viselő személy sorsának, karakterének lényegét fejezte ki.
A nyelv és a társadalom változásával együtt változott a névviselés is. Az ókori görögöknek például egy nevük volt, kivéve az előkelő családokat. A szabad római polgár viszont a köztársaság idején háromtagú nevet viselt: a saját, személyes nevét, a nemzetsége nevét és a családnevét. A keresztények a keresztelésnél kapott nevüket használták, a vezetéknév felvétele csak később terjedt el, így Magyarországon hivatalosan csak a XVI. századtól vált széles körben elterjedtté.
A kereszténység felvételével terjedt el az a szokás, hogy a megkeresztelteknek a bibliai alakok, szentek, mártírok nevét adták. A katolikus naptárban szereplő szentek, illetve ünnepeik rendszere – számos elemét és szereplőjét tekintve – szoros össszefüggésben áll valamelyik korábbi pogány (római, kelta) sokistenhittel. A szentek kultuszának megerősödésétől kezdve a keresztény családokban a névválasztás és a védőszentválasztás évszázadokon át szorosan összekapcsolódott egymással. A szülők gyakran természetesnek tartották, hogy a születés vagy a keresztelés napjára eső szent nevét adják a gyermeknek. A katolikus keresztelőn a gyermek nemcsak nevet, hanem ezáltal védőszentet is kap. A választott védőszent ünnepét szokás volt azután névnapként megülni. A katolikus államokban sokáig jellemző volt, hogy rendesen a névnapot, s nem a születésnapot ülték meg.
A középkor derekától a névadás és a védőszent megjelölése magától értetődő egységet alkotott, majd a XVIII. század végétől ez az egység megbomlott. Ekkortól vált ugyanis jellemzővé régi magyar, vagy újonnan alkotott neveket adni a gyerekeknek, elég csak a későbbi reformkor nyelvújító mozgalmára gondolni. Egyre több magyar vagy magyarosított név került használatba, a katolikus egyházban pedig az a gyakorlat terjedt el, hogy az újszer? nevet viselő gyermek a kereszteléskor egy másik nevet is kapott, egy közismert védőszent nevét.
A két név viselése viszont zavart okozott a hétköznapi életben, így a névnapok megünneplése terén is. Elterjedtté vált egyetlen keresztnevet használni, s a katolikus gyakorlat a név hangzása vagy jelentése alapján igyekezett egy-egy védőszentet kapcsolni azokhoz a keresztnevekhez is, amelyek protestáns vagy egyéb eredetűek voltak. Az állami naptárak névnapjegyzéke ugyanis a régebbi katolikus naptárak adataiból, magyar és idegen nevek régi protestáns naptárakban található dátumaiból, valamint számos névnek a még szabad napokon való önkényes elhelyezéséből áll össze.
A Zsuzsanna ókori egyiptomi eredetű név, mely héber közvetítéssel került át más nyelvekbe. Eredeti alakja zššn, később zšn, jelentése: lótuszvirág. Női névként csak a héberbe történt asszimilációja után volt használatos, sósánná (שׁוֹשָׁנָּה) formában, aminek jelentése itt „liliom”.
A 17. századtól kezdve egészen az 1980-as évekig a leggyakoribb női nevek egyike volt.
A névanalízis szerint a Zsuzsanna név olyan karakter kialakulását támogatja, aki folyamatosan igényli a változást, szeret utazni, keresi az új lehetőségeket. Ez a folyamatosan aktív egyéniség nem viseli könnyen, ha egy kialakult rendszerbe kell belehelyezkednie, vagy számára unalmas, egyhangú dolgot kell csinálnia. Ezért a feladatok megoldására újfajta, a korábbinál hatékonyabb megoldásokat keres és talál. Ügyesen irányít másokat, de türelmetlen, és ha valami nem megy valakinek, akkor legszívesebben maga végezné el az adott munkát. Tehetséges lehet, mint ügynök vagy eladó, valamint szerencsés lehet a szerencsejátékokban, de jobb, ha óvatos, és nem hisz túlzott önbizalmának.
Nekem is van Zsuzskám. Az én drága gyermekem, aki által boldog, kétszeres nagymami vagyok. Elsősorban neki, s rajta keresztül valamennyi Zsuzsannának és a mindenkori aktuális névnaposoknak kívánok minden jót.
Kívánom, hogy napjaitokat töltsétek meg úgy, ahogy szeretnétek és tengernyi örömpillanatot kívánok szeretteitekkel, egészségben és türelemmel.