Szeptember

Még a hónap végén sikerül, amit már az elején elterveztem. Remélem, hogy a szép versek és idézetek, kárpótolnak mindenkit. Szeretettel nyújtom át.

versek, idézetek, a hónapról

Juhász Gyula

ŐSZ 

Opálos színei bágyadt ködében

Leszáll reám a kora alkonyat,

Kései tűzrózsák nyílnak a réten

S az égen a mély csöndesség fogad.

Nagy topolyafák gallya hullong gyéren

És sötétben hallgat a tó

S a kolomp úgy méláz a lomha légben,

Mint altató.

Hűs szele húz át az ősznek a réten,

Fázik a lelkem, érzi a deret,

Keresnék valamit a messzeségben,

Kihunyt fényt, elnémult üzenetet...

Oly hirtelen borult az est fölébem

S az ősz oly gyorsan rámtalált,

Úgy állok itt a hervadó vidéken,

Mint a topolyafák.

Éjjel, amíg aludtam, történt valami: vége a nyárnak. Felébredek, hallgatom a szelet, nézem a sötétbarna lombot az ablak előtt, s nem érzek semmiféle őszi bánatot. Örülök, hogy vége a nyárnak. Örülök, hogy nem hozott semmit. Örülök, hogy nem tántorodtam meg a boldogtalanságba vetett hitemben. Örülök, hogy nincsenek többé illúzióim a megoldásról. Tessék, ősz, rajta! - gondolom. Rakd ki kellékeidet, ereszd le avas zsinórpadlásodról avítt színfalaidat, hullass lombot, nyögesd szeleidet, átkozz és temess! Üdvözöllek, tél és pusztulás hírnöke. Nem védekezem. Beleegyezem. Várlak.

Márai Sándor

Reviczky Gyula

ŐSZ FELÉ

Vágy, szenvedély bevonja szárnyát,

dalaim immár csendesek;

bennük csak néha-néha zendül

egy álom, egy emlékezet.

A szép tavasznak álma őszkor;

virágokról édes regék.

A szív, mely lemondásra készül,

s úgy megzokog; ne még! Ne még!

Lehajtja szép fejét a rózsa,

nem éli túl a hév nyarat.

S az édes vágyak, a virágok,

szívemben is hullonganak.

Bágyadt a nap, bágyadt a tájék,

a télre fázva gondolok,

s a langyos őszi napsugárnál

vérem még egyszer föllobog.

Tavasz mosolyog reám keresztül

egy rózsaszínű fátyolon.

Látom virulni a világot,

s csak álmodom, csak álmodom…

Tóth Árpád

A VÉN LIGETBEN

A vén ligetben jártunk mi ketten,

Aludt a tölgy, a hárs, a nyár;

Hozzám simult félőn, ijedten,

S éreztem: nem a régi már.

Sebten suhantunk, halk volt a hangunk,

S csendes volt a szivünk nagyon,

És mégis csókba forrt az ajkunk

Azon a sápadt alkonyon.

Kezéből a fűre, könnyesen, gyűrve

Lehullott egy csöpp csipke-rom,

Fehéren és halkan röpült le,

Akár egy elhervadt szirom.

Szeme rámnézett kérdőn, búsan:

(Nincs búsabb szem, mint aki kérd)

Ily szomorúan, ily koldúsan

Mért hívtuk egymást ide? mért?

S mondta, hogy késő már az éj, s ő

Megy... mennie kell... s elfutott.

Hallottam haló zaját a lépcsőn,

S nem tudom, meddig álltam ott.

Aztán... le s fel jártam a parkban,

Mint aki valakire vár.

Gázolt a sarkam síró avarban,

S aludt a tölgy, a hárs, a nyár...

Az ősz a kedvenc évszakom. Szeretem, amikor a levelek vörösbe és narancsba fordulnak. Gyönyörű látványt nyújtanak a holdfényben, és elképesztő változáson esnek át. A tavaszi és a nyári zöldellés csak árnyéka a fák igazi valójának, ez a buja színvilág igazi csoda, és minden áldott évben bekövetkezik, amikor az éjszakák egyre hidegebbek lesznek. Mintha ezekkel a tüzes színekkel kárpótolnák, hogy eltűnik a meleg.

J. R. Ward