Egyszer volt...

Egyszer volt hol nem volt, a heted határon innen és túl megszületett egy gyermek.

Kislány, Judit Anna, ki második nevét édesanyjáról kapta.

Ez a kis gyermek sokat volt beteg, még a szeretet sem volt képes meggyógyítani.

Múltak az évek, édesanya testét-lelkét, erejét adta, hogy gyermeke jobban legyen.

Időközben a társ nélkül maradt és egyedül vívta harcát a fennmaradásért. Szerencsére egy jó testvér külhonból segítette és együtt lakott az édesanyjával. Ez valamennyire enyhítette az élet megpróbáltatásait.

S aztán, ha nem is fehér lovon, de betoppant a "királyfi", akivel összeházasodtak, s most már együtt nevelték a gyermeket. Laci király sajátjaként szerette Juditot, így Anna királynő minden téren boldog volt. De sajnos az élet nem fenékig tejfel, Anna királynő édesanyja boszorkánnyá változott és ott igyekezett megkeseríteni a boldog pár életét, ahol tudta. Ha kellett a gyermeken keresztül, aki ugyan az unokája volt, de egy jó kis intrikában ez mit sem számított.

Ez így ment nap mint nap, s végül a királyi pár és a nagymamakirálynő külön palotába költözött.

Múltak az évek és a nagymamát csak az unoka látogatta, de az élet már csak olyan, hogy haragot tartani a végletekig nem lehet, no meg Judit és nőtt-növögetett és kezdte látni az igazságot.

A kibékülés sokáig váratott magára, de eljött. Először Anna királynő, majd Laci király is elment a nagymamához. Sajnos ez a kedvező állapot nem sokáig tartott, mert először Laci király, majd a nagymama is távozott az élők sorából.

Utólag belegondolva, lehet, hogy a fentiek így intézték, hogy ne haraggal távozzanak a földi életből? Nem tudom, csak azt, hogy jó volt újra együtt.

S akkor és azután is maradtak ketten egymásnak a legdrágább Édesanya é Judit..

S nem sokkal ezután a királykisasszony is megismerte Életepárját, akivel összeházasodtak.

A legdrágább Édes, nem változott boszorkánnyá. Mindig azon volt, hogyan tud segíteni, ami néha már zavaró volt, de azt is meg tudták beszélni és úgy csinálták, hogy mindenkinek jó legyen. Voltak kisebb s nagyobb problémák, de szerencsések voltak és jól jöttek ki belőle.

Teltek-múltak az évek, az unokák is megnőttek és sajnos a legdrágább Édes beteg lett. Egyre többet került kórházba és az azt követő lábadozó időszakban, egyre többet és többet volt a gyerekeinél. Mert Ő már csak ilyen volt, a lánya mellett a vejét is nagyon szerette. Mindig úgy hívta: kisfiam vagy Karcsikám.

Több év után beleegyezett, hogy ideiglenesen odaköltözik hozzájuk. Csak azt nem szerette, hogy ahol a lánya lakott, nem volt lift, és a gyerekek a 4. emeleten laktak. Így egyre nehezebben és nehezebben közlekedett, míg végül már nem tudott lemenni és bezártnak érezte magát. Hiába ajánlották a kedves szomszédok, hogyha levegőre vágyik menjen át és üljön ki az erkélyre, nem tette.

Egyre kisebb lett és sovány, nagyon sovány. Törékeny, mint egy kis madár. De még így is néha-néha megcsillantotta fantasztikus humorát és akkor a szemei, szinte kiragyogtak az arcából.

Közben megszületett az első dédunoka is. Nagyon boldog volt s mindig mondta: Cicókám, ha te nem lennél, már én dsem

Az utolsó időkben, lánya szinte egész nap vele volt. A legdrágább Édes, önmaga árnyéka volt. Elérkezett 2008. március 8.-a, amikor ismét kórházba került és este 3/4 10-kor a gyerekeinél megszólalt a telefon. Az ügyeletes orvos közölte a felfoghatatlant, hogy a legdrágább Édes szíve megszűnt dobogni…

Anyák napja van. Ezen a napon még azok is felköszöntik az édesanyjukat, aki különben rá sem nyitja az ajtót, fel nem hívja. Szomorú, nem? Szokássá vált az ünneplés, ami nem baj, csak ne egyedül az a nap legyen kiragadva. Pláne az édesanyáknál, akik nélkül nem is lehetnénk. Ilyenkor nem csak az otthonukba látogatnak a gyermekek, hanem az otthonokba és temetőkbe is. Nem ünnepelni hanem emlékezni, még ha fáj is.

Ilyenkor mélyen belém hasít az érzés, hogy a szomorúság ellenére is micsoda szerencsés ember vagyok, mert megadatott, hogy élveztem ölelő karját, féltő szeretetét, időnként megrovó tekintetét. Volt édesanyám és gyermek lehettem, s a későbbiekben, - mely hála istennek most is tart - magam is megtapasztalhatom, ezt a felemelő, semmihez nem hasonlítható érzést. Sőt ennek a további fokozatát, a nagymamaságot.

Nem járok a temetőbe, talán ezért is kérte Édes, hogy szórásos legyen a temetése..

Mindenütt ott leszek édeslányom mondta és figyelek, úgy vigyázzatok…viccelődött nem is olyan régen.

Amikor szükségét érzem előre hozom a fényképét, előveszem, a még éltében neki készített mécses tartót, és meggyújtom a mécsest érette. S különben is mindig eszembe jut valamiért, amit mondott vagy amit csinált, azért. Nem vagyok hívő, de érzem, hogy itt van bennem, velem.

Édesanya hiányzol,

nap-mint nap gondolok rád.

De tudom, hogy jó helyen vagy

S lelked szabadon szárnyal.

Ha kérlek segíts, megteszed

Most már elhiszem neked.

S magamnak is talán,

Hogy boldog ott, ahol van

az ÉDESANYÁM.

Szerencsésnek mondhatom magam még azért is, mert van egy csodálatos anyósom, Mamóka. A legjobb anyós a világon. Tavaly ünnepeltük a 80. születésnapját. Isten éltesse sokáig jó egészségben, hogy még sok-sok éven keresztül élvezhessük társaságát és ölelhessük szeretettel.

Mamóka

a világ legjobb anyósa.

Legyél sokáig velünk,

Hogy meg legyen az örömünk.

Tudom ez kölcsönös érzés, mely nagyon jó dolog.

Boldog Anyák napját drága, ki nagymami és dédi is vagy.

Szeretünk teljes szívünkkel.

Szeretettel gondolok és mécsest gyújtok azokért, akik már csak a szívünkben, emlékeinkben élnek tovább.