Viszont nagyon szívembe markolt, mert elmodja mi kavarog bennem, pedig Édes már csak a mindennapi gondolataimban van velem. Már csak a fényképét ölelhetem.
Olyan borzasztó, nemcsak az érzés, de a tudat is, hogy soha nem hallom szavait, nevetését vagy akár mérgelődését. Hogy soha többé nem mondja nekem, hogy édes kislányom, egyetlen gyerekem. S hogy soha többé nem mondja, nagyon szeretlek.
Egész életemben mindig gondos anya és barátnőm volt nekem. Szegéykémnek sokat kellett ápolnia engem, mert nagyon beteges gyermek voltam. Közel sem tudtam visszadni neki, mindazt a féltő gondoskodást és szeretetet, amit szavaival és tetteivel bizonyított. Olyan csodálatos volt hozzábújni.
2008. március 8-án pihent meg örökre, hosszú-súlyos betegségek után.
Még mindig nem tudtam kiűzni magamból a kétséget, hogy mindent, tényleg mindent megtettem érte? Eszembe jut a vitánk, mely pont az előtte levő héten történt. Nem volt nagy, de mégiscsak vita volt. Családom mondja nekem, hogy ne gondoljak bele olyan dolgokat a történésbe, ami nem is volt jelen. S mégis mardos a lelkiismeret, hogy megadtam-e neki mindent.
Néha nagyon árvának érzem magam. S ezt nem űzheti el senki és semmi. Csak én tudom palástolni, de megszüntetni soha.
ANYA, ÖLELJ ÁT!
Vegyél a karodba és ölelj át!
Dúdold fülembe altatódalom,
hogy ne halljam a szívem ritmusát,
amint dübörög a mellkasomon!
Úgy félek, Anya! De itt vagy velem,
s hiába kúszik torkomra a félsz,
mert eltörpül a rettegés bennem,
ha átölelsz, és csendesen mesélsz.
Míg alszom, arcomra csókot lehelsz,
ha fázom, takaróm féltőn hozod.
Éhemre, szomjamra folyton ügyelsz,
s felvidít mindig drága mosolyod.
Nézd! Tenyeredbe teszem a kezem,
ujjaid bilincse fonja körül!
Tiédhez igazítom a léptem,
bár tudom, sosem hagynál egyedül.
Anya, hagy súgjam meg a titkomat!
Nincsen, aki drágább volna nálad!
Ezért hallod annyit a hangomat,
s ezért kiáltok mindig utánad.
Figyelj, Anya! Hajolj le egy picit!
Csak átölelem csöppet a nyakad,
arcodra csenek egy nedves puszit,
s tiédhez szorítom az arcomat.
Ha nagy leszek, majd én altatlak el
esténként dallal és szép mesékkel.
Szívemnek akkor is drága leszel,
ha sok mindenre már nem emlékszel.
Én fogom akkor majd a kezembe
pergamenbőrű, ráncos kezed,
és csókolom féltőn a homlokod,
mert végtelenül hálás leszek.
De most kérlek, ölelj még magadhoz,
súgd a fülembe a kedvenc mesém!
Had simítsam arcom az arcodhoz,
és mondhassam el, hogy köszönöm, én!
4 megjegyzés:
Drágám!
Jól csináltál mindent biztosan!
El kell engedned Őt,de örökre Veled marad azért!
Hidd el ,hogy jobb ott neki és féltőn óv Téged és vigyáz Rád!
Nagyon helyes a kép rólatok!Szeretünk Téged! tudod mennyien,de tudom,hogy Ő pótolhatatlan!
Puszillak:Léna
Köszönöm, hogy itt jártál és szavaiddal símogattál. smilepuszám
Drága Juckó! Én még csak most jutottam ide.Kívánom, hogy megkönnyebbűlj ettől a szép beírástól. Igen a lelkifurdalásunk örökké üldöz mert nem kapunk már visszajelzést, hogy jól csináltuk-e! Nagyon szép a vers is amit találtál. Pussz drágám:Bmari
Drága Marikám! Igazad volt az írással kapcsolatban. Köszönöm és szeretettel ölellek. :)
Megjegyzés küldése